2025.04.16., szerda - Csongor napja
facebook
Keresés
Fogyasztóvédelmi konzultáció - máj

# Gébárti Regionális Népi Kézműves Alkotóház

Ismét alkottak Gébárton
Ismét alkottak Gébárton  - VIDEÓVAL - 
A húsvét jegyében telt a Nyitott Műhelygalériák Napja a Gébárti Regionális Népi Kézműves Alkotóházban. Virágvasárnap egyebek mellett írókázhattak, csuhényuszit és nemezből tojástartót készíthettek a résztvevők Zalaegerszegen.
Alkotói kiállítás nyílt Gébárton
Alkotói kiállítás nyílt Gébárton  - VIDEÓVAL - 
Megnyitották a Zala Megyei Népművészeti Egyesület alkotói kiállítását a Gébárti Regionális Népi Kézműves Alkotóházban. A „Tárgyi anyanyelvünk, itthon és otthon” című tárlaton mintegy negyven népművész, kétszáz munkája látható. A gazdag formavilág és motívumrendszer mellett a bemutató esztétikájában is kiemelkedő.
Nyitott Műhelygalériák Napja
Nyitott Műhelygalériák Napja  - VIDEÓVAL - 
Kézműves foglalkozásokkal, mesterség bemutatókkal, kiállításokkal és böjti ételekkel várták az érdeklődőket a Nyitott Műhelygalériák Napján. A Gébárti Regionális Népi Kézműves Alkotóházban szervezett programot a Csoóri Sándor Alap támogatta.
Hagyomány és megújítás – Sárközi szőttesekből nyílt kiállítás Gébárton
Hagyomány és megújítás – Sárközi szőttesekből nyílt kiállítás Gébárton  - VIDEÓVAL - 
Megnyitották a „Szőttesek a Sárközből hagyomány és megújítás” című tárlatot Gébárton, a Panoráma Népművészeti Galériában. A kiállításon Komjáthi Tamás Antalné népi iparművész munkáiból mutatnak be válogatást.
Farsangolás a gébárti alkotóházban
Farsangolás a gébárti alkotóházban  - VIDEÓVAL - 
Farsangi Nyitott Műhelygalériák Napját tartottak a Gébárti kézműves alkotóházban. Az eseményen résztvevők busómaszkokat, zajkeltőket és menyasszonybabákat készítettek. Az időszaki kiállításon a „Macskurák, avagy farsangi állarcok” című pályázatra beérkezett alkotásokat mutatták be.
Gyöngyösnecc – Motívumok a mindennapokban
Gyöngyösnecc – Motívumok a mindennapokban  - VIDEÓVAL - 
Január 25-én, szombaton 10:00 és 17:00 óra között tartják meg a „Gyöngyösnecc – Motívumok a mindennapokban” című műhelyfoglalkozást a Gébárti Regionális Népi Kézműves Alkotóházban, a PANORÁMA Népművészeti Galéria keretein belül.
„Az én babám lakodalmast játszik” – Babák a Gébárti kézműves alkotóházban
„Az én babám lakodalmast játszik” – Babák a Gébárti kézműves alkotóházban  - VIDEÓVAL - 
Megnyitották „Az én babám lakodalmast játszik” című kiállítást a Gébárti Regionális Népi Kézműves Alkotóházban. A Kiss Áron Magyar Játék Társaság, illetve a keszthelyi Babavarró Klub gyűjteményéből több, mint húsz tájegység hatvan viseletét mutatják be. A rendezvényt Büki Regina Viktória, a Csány technikum növendékének műsora színesítette.
Karácsonyi készülődés a gébárti kézművesek házában
Karácsonyi készülődés a gébárti kézművesek házában  - VIDEÓVAL - 
Különleges programokkal várták a családokat advent harmadik vasárnapján Gébárton, a kézművesek házában. A nyitott műhelygalériák napján a mesterek segítségével mézeskalácsot sütöttek, gyöngyökből díszeket, gyékényből pedig angyalkákat alkottak. A népi játszóházban a szaloncukor készítésének folyamatát is megtanulták.
Adventi Nyitott Műhelygalériák Napját tartottak
Adventi Nyitott Műhelygalériák Napját tartottak  - VIDEÓVAL - 
Az advent jegyében telt a Nyitott Műhelygalériák Napja a Gébárti Regionális Népi Kézműves Alkotóházban. A résztvevők koszorút és gyertyákat készíthettek, illetve mézeskalácsot is süthettek. A foglalkozásokat ezúttal is környékbeli mesterek tartották.
Adventi Nyitott Műhelygalériák Napja a Gébárti Regionális Népi Kézműves Alkotóházban
Adventi Nyitott Műhelygalériák Napja a Gébárti Regionális Népi Kézműves Alkotóházban  - VIDEÓVAL - 
November 24-én, vasárnap délután a Gébárti Regionális Népi Kézműves Alkotóház különleges eseménynek ad otthont. A 14:00-tól 18:00 óráig tartó ingyenes programra a hagyományok és a kézművesség szerelmeseit várják a Gébárti-tó partján.
Ezúttal is népszerű volt a Nyitott Műhelygalériák Napja
Ezúttal is népszerű volt a Nyitott Műhelygalériák Napja  - VIDEÓVAL - 
Az ősz jegyében telt vasárnap a Nyitott Műhelygalériák Napja a Gébárti Regionális Népi Kézműves Alkotóházban. A gyerekek gesztenyéből, makkból és dióból állatkákat, kukoricaszárból pedig játékokat készítettek. Mindezek mellett agyagozásra, sütésre és nemezelésre is lehetőségük nyílt.
A pásztorhagyományokra emlékeztek
A pásztorhagyományokra emlékeztek  - VIDEÓVAL - 
A múltidézés jegyében telt Szent Mihály napja Zalaegerszegen. A Gébárti Regionális Népi Kézműves Alkotóházban tizenhatodjára hívták életre a Pásztorhagyományok Napját. A rendezvényen kirakódóvásár és kézműves játszóház is várta az érdeklődőket.
Évindító táborozást szerveztek
Évindító táborozást szerveztek  - VIDEÓVAL - 
Évindító tábort szerveztek az Ady Endre Iskola első éveseinek a Gébárti Alkotóházban, ahol a vizuális tagozat újonnan érkező tanulóit pedagógusok és a végzősök mentorálták. Több mint 20 éve hagyomány, hogy a diákoknak egyhetes tehetséggondozó tábort tartanak a Gébárti tónál, amely különleges környezetet biztosít az alkotáshoz.
XVI. Pásztorhagyományok Napja
XVI. Pásztorhagyományok Napja  - VIDEÓVAL - 
Szeptember 29-én, vasárnap 14 órai kezdettel rendezik meg a Gébárti Regionális Népi Kézműves Alkotóházban, valamint annak udvarán a XVI. Pásztorhagyományok Napját.
Megtartották a zárókiállítást a GébArt Zalaegerszegi Nemzetközi Művésztelepen
Megtartották a zárókiállítást a GébArt Zalaegerszegi Nemzetközi Művésztelepen  - VIDEÓVAL - 
Új koncepció mentén szervezték meg az idei, immár XXXI. GébArt Zalaegerszegi Nemzetközi Művésztelepet. Már nem a pályafutásuk csúcsán járó, ismert alkotó képzőművészek köré szerveződik a tábor, hanem az új generációt, a kezdő alkotókat hívják meg. A Magyar Képzőművészeti Egyetemmel kötött megállapodás értelmében ezúttal a nemrég diplomázott, illetve végzős művészeknek adtak lehetőséget arra, hogy inspirálódjanak a nem mindennapi környezetben. A 12 fiatal az elkészült műveket pénteken délután zárókiállításon mutatta be a közönségnek.
31. GébArt
31. GébArt  - VIDEÓVAL - 
31. alkalommal adott otthont nemzetközi művésztelepnek a gébárti alkotóház. A kéthetes tábort a Nemzeti Képzőművészeti Alap és a vármegyeszékhely önkormányzata támogatta. A résztvevők a napi alkotómunkán kívül előadásokon vettek részt, kirándultak és a környék értékeivel ismerkedtek.
Népzenei tábort tartanak Gébárton
Népzenei tábort tartanak Gébárton  - VIDEÓVAL - 
Népzenétől hangos a Gébárti Regionális Népi Kézműves Alkotóház ezen a héten. Nyolcadik alkalommal adnak otthont népzenei tábornak, amelyre az ország minden részéről, sőt még a határon túlról is érkeztek növendékek.
Komplex gyermektábor Gébárton
Komplex gyermektábor Gébárton  - VIDEÓVAL - 
Komplex gyermektábornak adott otthont a Gébárti Regionális Népi Kézműves Alkotóház. A program célja az általános iskolás korosztály számára a népi kismesterségek bemutatása volt. Az egyhetes foglalkozáson idén 35 gyermek vett részt.
Kosárfonók Gébárton - Szaktábort rendeztek az alkotóházban
Kosárfonók Gébárton - Szaktábort rendeztek az alkotóházban  - VIDEÓVAL - 
Megrendezték az országos kosárfonó szaktábort a Gébárti Regionális Népi Kézműves Alkotóházban. A Nemzeti Kulturális Alap támogatásával szervezett képzésre a Dunántúlról és a fővárosból 25 alkotó érkezett.
Megkezdődött a kovácsművészeti tábor Gébárton
Megkezdődött a kovácsművészeti tábor Gébárton  - VIDEÓVAL - 
Megrendezik az országos kovácsművészeti szaktábort a Gébárti Regionális Népi Kézműves Alkotóházban. A kurzusra az ország több pontjáról érkeztek kezdők, illetve többéves gyakorlattal rendelkező iparosok.