
Egy élet munkája semmisült meg – Segítségre szorul a zalaegerszegi család a tűzeset után
A műhelyt Parragi Noémi édesapja működtette. A család közlése szerint személyi sérülés nem történt, azonban az anyagi kár jelentős. A házaspár három kisgyermeket nevel, így a mostani helyzetben minden segítség számít.
Az egyik legfontosabb feladat jelenleg a romok eltakarítása, valamint a későbbiekben néhány használható szerszám és kisebb-nagyobb munkagép beszerzése. Emellett pénzbeli adományokat is szívesen fogadnak.
Aki szeretne segíteni, az alábbi bankszámlaszámon keresztül teheti meg:
Parragi Noémi – 11773494-01724592
Közlemény: „adomány”
A család nyilvánosan is köszönetet mondott azoknak az autósoknak és járókelőknek, akik a tűz idején megálltak segíteni, valamint egy fiatal társaságnak, akik órákon át vigyáztak a kutyáikra. Külön hálával tartoznak a tűzoltóknak, akik hosszú órákon át dolgoztak a lángok megfékezésén.
A család bízik benne, hogy közösségi összefogással sikerül elindítaniuk az újrakezdést.
Fotó: Zala Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság