
Programkavalkád a könyvtárosok világnapján
A látogatók lehetőséget kaptak arra, hogy megismerjék az épület falai között zajló szakmai munkát.
A mai alkalommal több korosztályt, több generációt is igyekeztünk megszólítani, megmutatva azt, hogy a „Könyvtár. Több, mint gondolnád.” Az egyik ilyen különleges program a gyermekeknek szólt, nekik szerettük volna megmutatni, hogy milyenek a különböző könyvtári munkafolyamatok, a kölcsönzés, a könyv kiválasztása. Emellett pedig szerettük volna megmutatni azt, hogy mi történik egy könyvvel, amikor újra kell kötni, lecserélni a borítóját, és ennek mentén egy kis emléknoteszt tudtak készíteni a kedves érdeklődők
– fejtette ki Tóth Renáta, a Deák Ferenc Megyei és Városi Könyvtár igazgatója.
A könyvkötők műhelytitkokat is megosztottak a résztvevőkkel. Nekik köszönhető, hogy jó állapotban lévő kötetek kerülnek a polcokra.
A mindennapjainkban sok könyvet kölcsönöznek az olvasók, gyerekek. Főleg gyerekkönyvek azok, amik elhasználódnak. A könyvkötészeti műhelybe bekerült könyveket feljavítjuk, és újra használhatóvá tesszük
– mondta Márton Éva könyvkötő.
A szakmai előadás a mesterséges intelligenciáról szólt, azaz hogyan segíthet a ChatGPT a mindennapi életben.
A gyakorlati alkalmazás sokat segített. Étrendet lehet vele tervezni, vagy edzéstervet. Ezt eddig nem is tudtam, és azért ez most sokat segített. Lehet, majd a gyakorlatban ezután alkalmazom, úgyhogy ilyen információkat tudtam vele szerezni
– erről már Füzesi Dávid, a Kölcsey Ferenc Gimnázium tanulója beszélt.
A szervezők a közelgő ünnepre is gondoltak. A kreatív kézműves foglalkozáson ezúttal felnőttek készítettek húsvéti dekorációkat.
Szöveg: Kolozsvári Ilona
Fotók: Médiacentrum Zalaegerszeg