2025.04.15., kedd - Anasztázia, Tas napja
facebook
Keresés
Fogyasztóvédelmi konzultáció - máj
Húsvétváró családi délutánt szerveztek

Húsvétváró családi délutánt szerveztek

2025. április 13., 19:00
Megtartották a húsvétváró délutánt a Keresztury Dezső Városi Művelődési Központban. A családokat ezúttal hagyományos kézműves foglalkozásokkal, nyuszisimogatással, linzersütéssel és kulturális programokkal várták.

A szervezők igyekeztek az ünnepre hangolni a látogatókat. A kézműves asztaloknál a tojásírást és -berzselést is ki lehetett próbálni. Utóbbihoz gyomnövényeket használtak és a festés módjára is adott javaslatokat a foglalkozást vezető.

Két tenyérnyi hagymahéjat kell beletenni ebbe a 3 liter vízbe. Ha világosabb a színe, akkor még hozzá lehet tenni. Ha a lilahagyma héját is egyharmadban hozzáadjuk, akkor még intenzívebb színe lesz ennek a festőlének

- mondta Pozvai Andrea, népi játszóházvezető.

A játszóház ugyancsak számos érdekességet tartogatott. Élő nyulakat simogathattak a gyerekek, míg a kávézóban a linzersütést lehetett kipróbálni. Ebben a Zalaegerszegi Hagyományápoló Kertbarát és Kulturális Egyesület tagjai voltak az intézmény segítéségre, akik már reggel megkezdték a tészta előkészítését.

Elég szép mennyiséget megsütöttünk. Itt vannak a gyerekek, nekik félre tettünk gombócokat a tésztákból, azt most kisodorhatják, kiszaggatják, feldíszítik és akkor mi azt minden egyiküknek külön megsütjük és azt hazavihetik

- mondta a Médiacentrumnak Mrakovics Miklósné a Zalaegerszegi Hagyományápoló Kertbarát és Kulturális Egyesület elnöke.

A VMK eseményeire többségében a landorhegyi városrészből érkeznek, ám a szervezők a szomszédos településrészeken élőket is megszólítják.

Fontosnak tartjuk azt, hogy családi rendezvényeket szervezzünk, hiszen már egészen pici gyerekeknél lényeges, hogy milyen kulturális rendezvényeken vesznek részt a gyerekek, és ezáltal az ünnepkörökön keresztül megismerkedhetnek a különböző hagyományokkal és az ehhez kapcsolódó szokásokkal

- foglalta össze Kálóczi-Hegyi Eszter kulturális szervező.

A létesítmény előtti téren nyuszijárgány várja a fotózkodni vágyókat. A járművet - amit a tavaszi szünet végéig bárki kipróbálhat – a dolgozók közösen készítették.

Szöveg: Mezei Orsolya
Fotók: Médiacentrum Zalaegerszeg

# Kapcsolódó galériák