
Egy halott, 66 tűzeset, 10 szén-monoxid-riasztás – ez történt az első negyedévben Zalában
A Zala Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság közlése szerint a sajnálatos eseten kívül a vármegyei lakástüzekben egy ember sérült meg, hárommal kevesebb, mint 2024 azonos időszakában. Az égő épületek oltásához 133 tűzoltójárművel vonultak a zalai egységek, akiknek több, mint 50 órába telt a lángok megfékezése. Az első negyedévben a vármegyei katasztrófavédelem 3 esetben indított tűzvizsgálati eljárást a tűz pontos keletkezési helyének, idejének és okának feltárására. Az ingatlanokban összesen 806 négyzetméteren pusztítottak a lángok.
A leghosszabb beavatkozás február 11-én, Felsőpáhokon volt, ahol kigyulladt és teljes terjedelmében égett egy lakóház a Deák Ferenc utcában. A tűz átterjedt egy hozzáépített másik házra, valamint több közeli, hulladék és faanyagok tárolására használt melléképületre is. A keszthelyi és a pacsai hivatásos tűzoltók az áramtalanítást követően három vízsugárral fékezték meg a lángokat. Az egységek az oltási munkálatok során négy gázpalackot hoztak ki az épületekből, illetve egy felrobbant palack maradványait is eltávolították.
Zalában a lakástüzek jelentős része a kéményben keletkezett, ezután – új helyszínként – a padlás, a konyha és a nappali következnek. Éppen ezért a Zala Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság ismételten felhívja a lakosság figyelmét, hogy a megelőzés érdekében éljen az ingyenes kéményseprés lehetőségével, emellett évente egyszer ellenőriztessék a fűtőeszközeiket is. Ha régebben épült épületben lakunk, időközönként érdemes szakemberrel felülvizsgáltatni az otthonunk elektromos rendszerét is.
Vármegyénkben a lakástűz keletkezésének oka legtöbbször a nyílt láng használatára, valamilyen elektromos vagy fűtési hibára, illetve főzésre vagy dohányzásra vezethető vissza. A lakástüzek megelőzése érdekében tanácsos a konyhába, hálószobába és a nappaliba füstérzékelőt szerelni a mennyezetre. Olyan füstérzékelők is beszerezhetőek, amelyek füst esetén nemcsak hangosan sípolnak, hanem jelzést is küldenek az okostelefonra. Ez praktikus megoldás lehet idős, egyedül élő hozzátartozóink védelmére. Beszédes adat, hogy a tűzzel érintett ingatlanok egyikében sem volt füstérzékelő, pedig az eszköz idejekorán jelez, ha baj van.
A szén-monoxiddal kapcsolatos riasztások szempontjából jobb a helyzet, hiszen a tűzoltók az első három hónapban 10 helyszínre vonultak a mérgező gáz miatt. A helyszínek döntő többségében az ingatlan rendelkezett szén-monoxid-érzékelővel, ugyanakkor míg a tavalyi év egészében egy sérülés sem történt a szén-monoxid-miatt, január és március között egy ember szenvedett mérgezést.
Akkor keletkezik szén-monoxid, ha beltérben nyílt láng ég, és az nem kap elegendő oxigént. A levegő-utánpótláshoz kevés, ha néha kinyitják az ablakot. Állandó és automatikus szellőzésre van szükség, az ablakokba légbevezetőt kell szerelni. Emellett erősen ajánlott egy CO-érzékelő mielőbbi beszerzése!
Fotó: illusztráció/Gömbös Norbert/Zalaegerszeg HTP