2024.10.22., kedd - Előd napja
facebook
Keresés
Disznóvágást szerveztek Nemesapátiban

Disznóvágást szerveztek Nemesapátiban

2024. január 14., 20:45
Disznóvágást szerveztek Nemesapátiban. A faluban három éve hagyomány a program, melynek célja a közösségépítés mellett az, hogy a fiatalok találkozzanak elődeink szokásaival.

Két jószág is böllérkés alá került. Az egyiket már korábban feldolgozták, majd ebből készült a reggeli és a toros káposzta. A másikból a község további rendezvényein sütnek-főznek.

Az év folyamán tervezett rendezvényeinken a megmaradt nyersanyagot el fogjuk használni, meg fogjuk enni, illetve a mai nap folyamán a lakosságot támogatjuk annyival, hogy kóstolót állítunk össze és ezeket elvihetik, megehetik. A szervező egyesület a falunak a motorja és olyan emberek alkotják, akikre mindenben lehet számítani. Azt gondolom, hogy ez is egy olyan alkalom, amikor összekovácsolódik a társaság.

- mondta portálunknak Mérnyei Sándor polgármester.

Nagy Bálint, a térség országgyűlési képviselője is koccintott a helyiekkel. Az államtitkár az ehhez hasonló programok szerepét hangsúlyozta, majd emlékeztetett: a kormány számára kiemelt jelentőségű a vidék támogatása. 

Nagyon fontos, hogy ennek a programnak ne csak múltja, hanem jövője is legyen. A költségvetésben is szerepel a Magyar Falu Program folytatása. Ez azért nagyon fontos, mert valóban egy alulról jövő kezdeményezést tud támogatni. Olyan fejlesztéseket tud az élet számos területén megvalósítani, ami fontos az adott településen élőknek. Ezért is gondolom, hogy a Magyar Falu Program a jövőben is nagy jelentőséggel kell, hogy bírjon mind a fejlesztések, mind a költségvetés tekintetében. 

- fogalmazott Nagy Bálint.

A szervezők hozzátették: fontos számukra, hogy elődeink módszereit követve vágjanak disznót. Így az itt élő gyerekek is megismerhetik, miként dolgozták fel régen a húst.  

Szöveg: Nagy Jenő

Fotók: Médiacentrum Zalaegerszeg

VrDWg2sQo6s
# Kapcsolódó galériák