2024.10.22., kedd - Előd napja
facebook
Keresés
Válogatott szereplés és Magyar Kupa forduló

Válogatott szereplés és Magyar Kupa forduló

2024. szeptember 13., 11:20
A válogatott szünet után a MOL Magyar Kupa küzdelmekkel folytatódik a honi labdarúgó szezon. A 3. fordulóban már az első osztályú csapatok is ellenfeleket kaptak, így a ZTE FC is, akik az NB III-as bajnokság Észak-keleti osztályában szerepelnek.

A találkozót szeptember 14-én 15 órakor rendezik a hatvani Népkert Sporttelepen.

A ZTE FC jó formában lévő csatárától, Dénes Csanád Vilmostól ezen a találkozón is jó játékot várnak a vezetők és a szurkolók is, annak tükrében, hogy az idény elején a Siófokról érkező játékos az U21-es válogatott keretébe is meghívót kapott. A Szélesi Zoltán vezette korosztályos csapat Szlovákiával és Spanyolországgal mérkőzött és a ZTE támadója mindkét mérkőzésen lehetőséget kapott.

Magyarország U21-es együttese jelenleg negyedik a „B” jelű csoportban. Októberben még két Európa-bajnoki selejtezőt játszik majd a korosztályos válogatott, Málta és Belgium ellen.

Szöveg: Jóna István

Fotó: ZTE FC