2024.12.03., kedd - Ferenc napja
facebook
Keresés
Mányoki Attila Görögországban versenyez

Mányoki Attila Görögországban versenyez

2023. augusztus 24., 09:10
Mányoki Attila zalaegerszegi hosszútávúszó nemrég fejezte be a Tahoe-tó átúszását és pár nap pihenő után San Franciscóban folytatta az edzéseket - olvasható a közösségi média felületén posztolt bejegyzésben. A kiváló úszóra újabb kihívás vár, mivel augusztus 26-án Görögországban a Chalkidiki-félszigeten vesz részt Európa egyik legnagyobb múltú versenyén, a Toroneos marathonon.

Az 53. alkalommal megrendezésre kerülő verseny távja 26 km Kalithea és Nikiti között. Számos magyarnak volt már lehetősége megméretnie magát a versenyen, Attila pedig több alkalommal is a dobogós helyek egyikén végzett.

2014-ben indultam utoljára a versenyen és akkor a 3. helyen értem célba. A legnagyobb nehézség számomra a meleg szokott lenni. Az utolsó szereplésem alatt is nagyon szenvedtem a hőségtől és azóta is túlnyomó részben hűvösebb környezetben versenyeztem. Természetesen most is azon leszek, hogy a legjobbat nyújtva érjek célba. Kíváncsian várom, hogy a szervezetem milyen jelzéseket ad majd az úszás alatt. 16 nap különbséggel úszom ismét egy nagyot, a környezeti viszonyok teljesen mások lesznek. Magaslatról jövök a tengerszintre. Hűvösebb környezetből a melegbe és az édesvízről a tengerre

- olvasható a posztban.

Mányoki Attila elmondta, próbál némi párhuzamot húzni a 2015-ös amerikai Oceans Seven állomásokkal, mert akkor 12 nap különbséggel teljesítette a leghosszabb szakaszt a Molokai-csatornán illetve a Catalina-csatornát. Akkor kevésnek bizonyult a 12 nap a magától elvárt teljesítményhez, de csak menet közben derült ez ki. A nagy múltú megmérettetésre idén 20 versenyző kapott meghívást.

Fotó: Mányoki Attila/Facebook