2024.10.22., kedd - Előd napja
facebook
Keresés
Kupagyőztesek csatája következik az NB I-ben

Kupagyőztesek csatája következik az NB I-ben

2024. augusztus 09., 09:42
Az  OTP Bank Ligában újabb nehéz feladat vár a ZTE FC együttesére, hiszen a Magyar Kupa címvédője, a Paksi FC érkezik Zalaegerszegre a harmadik fordulóban.

Ahogy arról már korábban beszámoltunk, a paksiak még versenyben vannak a Konferencia Liga selejtező szakaszában és a Mornar elleni visszavágó miatt, a mérkőzésünk időpontját vasárnapról szombat estére módosították.

A Bognár György együttese négy ponttal áll a tabellán, az első két kör után egy döntetlennel és egy győzelemmel kezdve a szezont.

Az idény első Paks – ZTE mérkőzése mondhatni a kupagyőztesek harca, hiszen az idei és a tavalyi címvédő feszül egymásnak. A ZTE FC két vereség után pórbál javítani.

A szombaton 19:45-kor kezdődő összecsapás a huszonnyolcadik lesz a sorban. Kilenc ZTE győzelem mellett, kilenc döntetlen és szintén kilenc paksi győzelem született a múltban.

Szöveg: Jóna István

Fotó: ZTE FC/Facebook