2024.10.22., kedd - Előd napja
facebook
Keresés
A ZTE FC nyerte a kupagyőztesek csatáját

A ZTE FC nyerte a kupagyőztesek csatáját

2024. augusztus 10., 23:32
A labdarúgó NB I 3. fordulójában Zalaegerszegen csapott össze az előző két kiírás Magyar Kupa győztese, a ZTE FC és a Paks.

A zalaiak összeszedett és eredményes játékkal megérdemelten szerezték meg az idei szezonban az első sikerüket.

ZTE FC-Paksi FC 3-1 (1-0)

Zalaegerszeg, 2376 néző, Jv: Pintér Csaba

ZTE FC: Gundel Takács- Medgyes, Safronov, Várkonyi, Szendrei- Mim, Bakti (Németh), Sankovic, Kiss- Sajbán, Dénes (Csóka). edző: Márton Gábor

Paksi FC: Simon- Vas, Lenzsér, Kinyik- Kovács, Vécsei (Windecker), Gyurkits (Haraszti), Balogh, Silye (Ötvös)- Zimonyi (Szabó B.), Tóth (Böde). edző: Bognár György

Gólszerzők: Bakti, Mim, Németh, ill: Ötvös

Bognár György több helyen is változtatott a csapatán és Szappanos, Böde, Windecker, Szabó is a padon kezdett. A ZTE FC-ben Croizet, Eangelou, Csonka és Csóka is sérülés miatt hiányzott. 

Nem estek rögtön egymásnak a csapatok, ami érthető volt, hiszen a Paks a nemzetközi kupaporondon is szerepel, míg a hazaiak nem szerettek volna hátrányba kerülni. Az első helyzet a ZTE előtt adódott, de Dénes centerezését Kiss nem találta el jól. A Paks feljebb tolta a védekezését, ami nem tetszett a hazaiaknak és sok hibát vétettek. A vendégek több távoli lövéssel is próbálkoztak, de Gundel-Takács hárítani tudta a próbálkozásokat. A 21. percben váratlanul megszerezte a vezetést a ZTE FC: a bal szélen Dénes Vilmos középre cselezett majd remek perdítéssel hozta helyzetbe a jobb szélen felfutó Bakti Balázst, aki hosszú sarokba lőtt (1-0). Lendületben maradt a ZTE és egy percen belül Dénes 20 méteres lövésének tapsolhatott a közönség. A 36. percben újra a fiatal támadó volt a főszereplő: a jobb oldalról Bakti tekerte középre a labdát, de Dénes lövését Simon hárította. A félidő hajrájában a ZTE FC-nek volt lehetősége növelni az előnyét, de a helyzetei kimaradtak.

A félidőben Bognár György kettőt cserélt, hogy frissítse csapatát, de a ZTE előtt adódott nagy helyzet. A 46. percben Mim jó 20 méterről a felső lécet találta telibe. A folytatásban a Paks próbálta nyomás alá helyezni a hazaiakat, de veszélyes helyzetet mégis a ZTE alakított, amikor egy kontratámadás végén Dénes ziccerét fogta bravúrral Simon. A Paks hajtott az egyenlítésért, de a zalaiak szereztek újabb gólt. A 63. percben Németh passzolt jó ütemben Mim elé, aki pontosan gurított a bal sarokba (2-0). A 68. percben jött a harmadik ZTE találat! Mim visszaadta a kölcsönt Némethnek, aki közelről lőtt Simon mellett a kapuba (3-0). A 80. perchez közeledve többször is megdolgoztatták a Paks hálóőrét. Előbb Sajbán fejelt közelről kapura, melyet bravúrral hárított Simon, majd ismét Sajbán veszélyeztetett, de ezúttal lábbal, amit ismét védett a vendégek kapusa. A 83. percben szépített a Paks: Haraszti jobb oldali, lapos beadását Ötvös passzolta a zalai kapuba (3-1). A hosszabbításban Böde még lőtt egy kapufát, de újabb gól már nem született, így a ZTE megérdemelten gyűjtötte be a három pontot.

Szöveg: Jóna István

Fotók: Jóna István

# Kapcsolódó galériák
# Kapcsolódó cikkek