2024.12.03., kedd - Ferenc napja
facebook
Keresés
A világbajnok MMA-harcost, Molnár Benjamint köszöntötték Zalaegerszegen

A világbajnok MMA-harcost, Molnár Benjamint köszöntötték Zalaegerszegen

2023. október 03., 15:45
Ketrecharc gálát tartottak Zalaegerszegen, ahol Molnár Benjamin a világbajnoki övért vívott mérkőzésen megadásra kényszerítette hondurasi ellenfelét. A rendezvényen az esti mérkőzések előtt a családok és a küzdősportok kerültek középpontba. A sportolók mellett a honvédség is látványos kedvcsináló bemutatókkal érkezett.

Ennél a standnál a virtuális lőtéren lézerfegyverrel gyakorolták a célzást az érdeklődők. A kihívás teljesítése után a gyerekek magukra ölthették a katonák felszerelését. A toborzó sátrak szomszédságában, a tatamin, formagyakorlatokat láthatott a közönség. A bemutatók után a legfiatalabbak mérték össze tudásukat.

Nagyon örülök, hogy ilyen sok fiatal van, akik már gyerekkorban elkezdik ezt a sportot és később láthatjuk majd a profikat, ahol kicsúcsosodik a sportág, ahol 4 zalaegerszegi versenyző is fellép az esti gálán.

- mondta portálunknak Farkas Csaba, a Combat'X Nemzetközi Ketrecharc Gála főszervezője.

Az est főmérkőzésén Molnár Benjamin - súlycsoportjának jelenlegi legjobbjával - küzdött a világbajnoki övért. A zalaegerszegi sportoló a negyedik menetben feladásra kényszerítette ellenfelét, így a dobogó legfelső fokára állhatott.

A győzelem után két helyi MMA-harcost fogadott hétfőn Balaicz Zoltán, aki a város nevében is gratulált a sikerekhez. A sportolók elmondták: öröm volt számukra hazai pályán bizonyítani.

Nagyon jól éreztem magam, nagyon jól sikerült a bemelegítésem. Fejben talán még soha nem voltam ilyen erős. Az első menetet tapogatódzásnak gondoltam, a második menetben volt egy szerencsétlen levitele, ez nem esett jól, a pontokat is elvitte, ezért harmadikban új taktikával kellett számolnom.

- tájékoztatott a világbajnok. 

Az eseményen részt vett Dömök Ákos kétszeres amatőr magyar MMA-bajnok, aki szombaton vívta első profi mérkőzését.

Amatőr mérkőzésem volt több is, 10 feletti amatőr mérkőzésszámom van. Nagyon jól esett, hogy hazai közönség volt és nagyon sokan kijöttek megnézni a mérkőzést. Ez sokat segített, viszont amikor bementem a ketrecbe, ezt teljes mértékben ki tudtam zárni.

- mondta a sportoló. 

Az újonnan avatott világbajnok a jövőről szólva kifejtette: sok külföldi felkérése van, ezért a nagy csaták előtt, fegyelmezett edzéssel tölti idejét. 

Szöveg: Nagy Jenő

Fotók: Médiacentrum Zalaegerszeg

kYKhTjnjx-Q
# Kapcsolódó galériák