2024.12.03., kedd - Ferenc napja
facebook
Keresés
Zalában idén már 4 halálos áldozata volt a lakástüzeknek

Zalában idén már 4 halálos áldozata volt a lakástüzeknek

2024. október 07., 10:18
2024 első három negyedévében 113 lakástűz keletkezett vármegyénkben, kettővel kevesebb, mint az előző év azonos időszakában. Az esetek során 8-an megsérültek, 4 emberen pedig már nem lehetett segíteni. A lángok 1708 négyzetméteren pusztítottak a tűzzel érintett ingatlanokban.

Zalában a leghosszabb ideig tartó oltási munkálat januárban Kallósdon volt, ahol kigyulladt egy családi ház. A lommal telített, mintegy 110 négyzetméteres otthon oltása több mint hét órán keresztül tartott a helyszínre riasztott, négy tűzoltóautóval érkező 16 tűzoltónak. Az eset során egy idős nő életét vesztette. 

Rajta kívül az első kilenc hónapban keletkezett lakástüzekben még három ember vesztette életét, legutóbb Zalaváron. 

A katasztrófavédelem tájékoztatása szerint általánosságban elmondható, hogy két-három naponta keletkezik lakástűz a vármegyében. Szeptember végéig a lakástüzekhez összesen 176 tűzoltóautót riasztottak, az egységek pedig közel 80 órát töltöttek a lángok elfojtásával.  

A tüzek pontos keletkezési helyének, okának és idejének tisztázása érdekében 12 lakástűz után indult tűzvizsgálat. A legtöbb alkalommal a kéményben (27 %), konyhában (19 %), illetve hálóban (7 %) csaptak fel a lángok. A leggyakrabban a fűtési rendszer meghibásodása elektromos meghibásodás, illetve nyílt láng használata miatt gyulladt ki épület vármegyénkben. 

Intő jel, hogy a 113 tűzzel érintett otthon egyikében sem volt füstérzékelő, holott ezek a készülékek már a tűz kezdeti fázisában megbízhatóan jeleznek, amikor még van idő cselekedni, az éppen meggyulladt tüzet eloltani, vagy kimenekülni és a tűzoltókat hívni. Az otthon jellegű tüzek száma a fűtési szezonban a legmagasabb, így az előttünk álló hónapokban még nagyobb odafigyelésre lesz szükség.

Szén-monoxid miatt 2024 első kilenc hónapjában 79-szer hívták a zalai tűzoltókat, akik 38 helyszínen ki is mutatták a mérgező gáz jelenlétét. Jó hír, hogy a CO-érzékelők egyre nagyobb, de még mindig nem elégséges elterjedése miatt az esetek során senki sem sérült meg Zalában. 

A mérgező szén-monoxid akkor jön létre, ha beltérben nyílt láng van, és a tűz környezetében nem megfelelő a levegő-utánpótlás. Ha elérhető a vízmelegítőnk, vagy fűtőeszközünk égéstere, látható a láng, akkor mindenképpen vásároljunk egy jó minőségű szén-monoxid-érzékelőt otthonra - figyelmeztetnek.

Fotó: illusztráció/Freepik