2024.10.22., kedd - Előd napja
facebook
Keresés
Ukrán gyerekeket táboroztatnak a Balatonnál

Ukrán gyerekeket táboroztatnak a Balatonnál

2024. augusztus 15., 11:33
Ukrajnai gyerekek és kísérőik táboroznak Gyenesdiáson a Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság és a Katolikus Karitasz szervezésében. Háromszor egy-egy hetes turnusban összesen 90 árva, illetve félárva ukrán gyermek érkezett kísérőjével a Balaton-parti táborba, ahol igyekeznek valódi, tartalmas kikapcsolódást biztosítani számukra.

A táborozókat Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára is felkereste, aki közölte: több mint tizenegyezer ukrajnai gyerek nyaralhatott a háború kitörése óta eltelt két és fél évben Magyarországon, elsősorban a karitatív szervezetek jóvoltából.

Az elmúlt két és fél évben többnyire a magyarországi karitatív szervezetek, - de hála Istennek! önkormányzatok és különböző más civil szervezetek, illetves egyházak összefogásával is - több mint 11.400 gyermeket, fiatalt, vagy családtagot tudtunk táboroztatni, nyaraltatni. Ennek részese most ez a 90 fő is. Ebben az évben egyébként meghaladta a 4000-et ezeknek a táboroztatott gyermekeknek, felnőtteknek a száma szerte Magyarországon. Én nem ismerem teljes mértékben, hogy Nyugat-Európában mi történik. De hogy ilyen arányaiban, létszámában, ilyen sok gyermeknek, felnőttnek táboroztatást szervezzenek, abban biztos vagyok, hogy ilyen nincsen. És Magyarország mindent megtesz. Nem fegyverrel, még egyszer hangsúlyozom, nem lőszerrel, nem katonával, nem biztatva tovább a háborúra a háborúzó feleket, hanem pontosan a béke érdekében, a békesség érdekében, és mindazok érdekében, akik szenvednek, akik mit sem tehetnek erről a háborúról. Azoknak az érdekében mindent megteszünk, hogy segítséget nyújtsunk, és ez a továbbiakban is így lesz

-  hangsúlyozta az államtitkár.

Szöveg: Frauenhoffer Márta

Fotók: Médiacentrum Zalaegerszeg

 

CbJjzHmZDdQ
# Kapcsolódó galériák