Önkéntesek mentettek meg egy horgászzsinórba gabalyodott hattyút a nagykanizsai Csótónál
A kirándulók által bejelentett madár csőrére horgászdamil és horog tekeredett, életveszélyes helyzetbe sodorva az állatot. A horog az alsó csőr bőrrészébe fúródott, míg a damil többszörösen áthurkolta a csőrét, mozgásképtelenné téve a nyelvet és ellehetetlenítve a táplálkozást.
Tamás és egy ismerőse azonnal a helyszínre sietett, hogy megszabadítsák a hattyút a "béklyójától". A részben befagyott tó szélénél sikerült a három fiatal hattyú és egy szülő példány közül kiválasztani a sérült madarat. A partra csalogatott állatot végül egy kerítés közelében „szorították” sarokba, majd gyors mozdulattal elkapták.
A sérülést a helyszínen látták el: a horog eltávolítása után a damilt is sikerült levágni, amely addig teljesen megbénította a madár csőrét. A közeli horgászok fertőtlenítőt biztosítottak, amivel a seb gondos kezelése is megtörtént. Közben a többi hattyú, láthatóan aggódva, néhány méter távolságból figyelte a mentést.
Az akció sikeresen zárult: a megmentett hattyút visszaengedték a családjához, amely azonnal csatlakozott hozzá. Tamás szerint szinte hihetetlen volt, hogy a madár, amely alig fél órával korábban még az égben repült, végül befogható lett. „Neki jól kezdődött az Új Év!” – fogalmazott az önkéntes, aki boldog új évet kívánt minden madármentőnek és madárbarátnak.
Fotók: Hortobágyi Madárpark – Madárkórház Alapítvány