Programkavalkád a zalaegerszegi múzeumokban
A skanzenben idén sem maradnak el a hagyományos fesztiválok. Ezeket kisebb rendezvényekkel, és orgonakoncertekkel egészítik ki. Tavaly emelkedett a látogatók létszáma, a vezetőség arra törekszik, hogy ez a növekedés tovább folytatódjon.
Az érdeklődés a Göcseji Skanzen iránt töretlen, viszont annak érdekében, hogy hasonló eredményeket érjünk el ebben az évben is, folyamatosan figyelnünk kell a látogatói igényeket. Illetve megpróbálni a lehető legnagyobb látogatószámot elérni azzal, hogy érdekesek tudunk maradni. Úgyhogy ennek érdekében a nagyrendezvényeink mellett, ebben az évben nagyobb hangsúlyt szeretnénk fektetni a kis csoportos foglalkozásoknak. A kis közösségeket, akár baráti társaságokat megszólító élményprogramokat kínálni
- emelte ki Varju András, a Göcseji Skanzen tagintézmény-vezetője a sajtótájékoztatón.
A Mindszentyneumban az állandó kiállításokhoz kapcsolódó tárlatvezetések mellett a családok kapnak kiemelt szerepet. Február közepétől a „Játékos tudomány” sorozat részeként „Érzékszervek világa” címmel egy bemutató, míg márciusban a Lego-játszóház bővíti a kínálatot.
Minden hónap harmadik hétvégéjén, szombaton délután családi napot szervezünk, ez már a nyitás óta így van. Tehát minden hónapban lehet hozzánk jönni, különböző tematikával szervezzük ezeket a családi délutánokat. A Mindszentyneumnak vannak állandó kiállításai is. Aminek nagyon örülünk, hogy a tavalyi évben nagyon fellendültek a zarándok csoportjaink, nagyon sok zarándokcsoportot látunk vendégül Budapestről és az ország más részéből is, sőt, Felvidékről és Délvidékről is voltak nálunk csoportok
- tájékoztatta portálunkat Csengei Ágota, a Mindszentyneum tagintézmény-vezetője.
A programokról részletesen a nemrég megújult zegimuzeumok.hu oldalon tájékozódhatnak az érdeklődők, ahol most már online jegyvásárlásra is lehetőség van.
Szöveg: Kiss Alexandra
Fotó: Médiacentrum Zalaegerszeg