Lányuk volt élettársa lopta meg a családot
Egy 47 éves, megélhetési gondokkal küzdő nagykanizsai férfi tudomással bírt arról, hogy volt élettársának édesanyja és párja több millió forint készpénzt tárolnak otthonukban, ezért amikor a jó viszonyukra tekintettel meglátogatta a sértetteket, fényképeket készített a házról, amit elküldött az 53 éves nagykanizsai férfi barátjának, valamint annak 44 éves sármelléki ismerősének is azért, hogy a házba való bejutást ezzel segítse.
Amikor megbizonyosodtak róla, hogy a sértettek nem lesznek otthon, telefonon tájékoztatták egymást, egyikük a sértettek házához ment, a bejárati ajtót beszakította, majd a házat átkutatta, és onnan közel 6 millió forintot tulajdonított el, majd az elkövetést követően barátja hazaszállította őt.
A Nagykanizsai Járási Ügyészség a férfiakkal szemben lopás bűntette miatt emelt vádat, melyben börtönbüntetés kiszabását indítványozta.
Fotók: Zala Vármegyei Főügyészség