Jogosítvány nélkül, ittasan, eltiltás hatálya alatt vezetett – négyszer is elkapták
A Zala Vármegyei Főügyészség tájékoztatása szerint a 45 éves nagyrécsei, vezetői engedéllyel nem rendelkező férfit a bíróság 2022 decemberében 2024 márciusáig eltiltotta a vezetéstől, ennek ellenére 2023. január 13-án Galambokon ittas állapotban vezetett amikor rendőri ellenőrzés alá vonták. Az ellenőrzés során az is kiderült, hogy a vádlott által vezetett személygépkocsin elhelyezett rendszám egy másik személygépkocsira lett kiadva.
2023. április 1. napján a vádlott a Galambok és Nagyrécse közötti főútvonalon, 2023. május 14-én, és 2023. augusztus 20-án pedig Nagyrécsén vezetett szintén ittas állapotban. Utóbbi alkalommal ismét megállapításra került, hogy a vádlott az általa vezetett személygépkocsira egy másik gépkocsira kiadott rendszámtáblát szerelt fel a közlekedést megelőzően. A vádlottat ezen alkalommal őrizetbe vették, majd bűnügyi felügyeletét rendelték el.
A Nagykanizsai Járási Ügyészség a férfivel szemben többrendbeli ittas állapotban elkövetett járművezetés vétsége, járművezetés az eltiltás hatálya alatt bűntette, és egyedi azonosító jellel visszaélés bűntette miatt emelt vádat, melyben felfüggesztett börtönbüntetés és járművezetéstől eltiltás kiszabását indítványozta.
Fotó: illusztráció/Pexels