Ezt az 7 dolgot semmiképp ne hagyjuk a kocsiban télire
Jobb, ha a jégoldón, a hólapáton, a láthatósági mellényen, az elakadásjelzőn és a tartalék téli szélvédőmosó folyadékon kívül semmi mást nem tárolunk az autóban télen. Ellenkező esetben meglehet, hogy az tönkremegy vagy épp kárt okoz a gépjárműben.
Ezeket nem szabad a kocsiban hagyni télen
Jó ötletnek tűnhet azokat a tárgyakat, amelyekre gyakran van szükségünk, az autóban hagyni, ezek azonban a kemény fagyokban károsodhatnak, akár teljesen működésképtelenné is válhatnak. Az alábbiakban a Dívány összegyűjtött néhány olyan dolgot, amellyel kapcsolatosan jobb, ha kétszer is meggondoljuk, hogy az autóban hagyjuk-e a hideg, téli időben.
Vizes palack, kulacs
Szomjoltásra vagy köhögés csillapítására mindig jó, ha van az autóban egy palack víz vagy üdítőital, de nagyon fontos, hogy soha ne hagyjuk azt gépjárműben, miután kiszállunk az autóból. Ha a hőmérséklet nulla fok alá süllyed, a palackban lévő folyadék gyorsan megfagy, az ilyenkor bekövetkező térfogatnövekedés miatt a tárolásra használt eszköz kitágul, majd a nyomás miatt megrepedhet, szétrobbanhat.
Ha pedig a fagy engedni kezd, a jégből ismét folyadék lesz, ami már az autóban fog szétfolyni.
Gyógyszer
Szélsőséges időjárás esetén az autóban felejtett gyógyszer elveszítheti hatékonyságát. Különösen igaz ez az inzulinra, amit semmiképpen nem szabad megfagyasztani. Ha mindenképpen nálunk kell, hogy legyen a gyógyszerünk, akkor az a legjobb, ha a nem hagyjuk az autóban, hanem a táskánkban magunkkal visszük.
Konzerv
A dobozokban tárolt italok és élelmiszerek, így a konzervek is megfagyhatnak. A stabilnak tűnő fehérbádogból és ónozott acéllemezből készült tárolóedények a fagyás során szintén kitágulhatnak, és a konzervdobozokból az élelmiszerek kifolyhatnak, valamint összekenhetik az autó kárpitját.
Elektronikai cikkek
Az elektronikai cikkek akkumulátorai a hideg hatására romló teljesítményt nyújtanak, ezáltal jelentősen csökkenhet az olyan készülékek élettartama, mint az okostelefon, a laptop, táblagép, az okosóra vagy a különféle navigációs készülékek. A hideg autóban hagyott, gyenge akkumulátoros eszközökre nem lehet biztonsággal hagyatkozni. A kellemetlenségek elkerülése érdekében jó, ha van kéznél az autóban is egy töltőkábel arra az esetre, ha a készülék akkumulátora lemerülne.
Szemüveg
Nem csupán a műanyagpohár, hanem a szemüveg műanyag kerete, sőt, még a lencséje is törékennyé válhat a hidegben. Ettől még a kesztyűtartó, az autó kárpitjában kialakított vagy a kipárnázott szemüvegtokok sem nyújtanak védelmet.
Hangszer
Különösen a fából készült hangszerek vannak kitéve az időjárás és a hőmérséklet viszontagságainak. A hidegben megrepedhetnek, ami a hangszerek károsodásához vezethet, sőt, akár tönkre is mehetnek. Fagypont alatt a rézfúvós hangszerek hangminősége is megváltozhat, hiszen a hangszer mozgatható alkatrészei a hideg miatt lelassulhatnak.
Aeroszolos doboz
Ahogyan a hőség, úgy a hideg is károsíthatja az aeroszolos dobozokat. Amikor a hőmérséklet csökken, a spray-k dobozai megrepedhetnek vagy felrobbanhatnak, ami károsodást, sérülést okozhat az autó belsejében.
Fotó: illusztráció/Freepik