2024.10.22., kedd - Előd napja
facebook
Keresés
Ez a dolog a legkoszosabb az autóban

Ez a dolog a legkoszosabb az autóban

2024. augusztus 15., 19:59
Gondolta volna, hogy a kocsiban több olyan hely és tárgy is található, amelyeken csak úgy hemzsegnek a kórokozók?

Az autótulajdonosok többsége, főleg a férfiak nagy hangsúlyt fektetnek a kocsi külső-belső tisztaságára, éppen ezért hetente legalább egyszer vagy akár többször is elviszik imádott autójukat lemosni, de a rendszeres porszívózásra is odafigyelnek. A nőkről úgy tartják, hogy az ő kocsijuk rumlisabb és sokszor piszkosabb – nos, vannak azonban az autóban olyan helyek és tárgyak, melyeket általában egyik nem képviselői sem tisztítanak meg normálisan, és a legtöbb esetben meg is feledkeznek arról, hogy az adott dolog milyen undorító és koszos lehet. Pedig ezeken a spotokon a szakértők szerint akár több kórokozó és baktérium is található adott esetben, mint a WC-ülőkén – olvasható a Femina cikkében. 

Ahogyan a Mirror is írja, az ülések, kiváltképp a fejtámlák különösen szennyezettek: ezeken a helyeken körülbelül 300-650 baktérium is lappanghat az ételmaradékoknak, a különböző szennyeződéseknek, valamint az izzadságnak köszönhetően. Érdemes tehát alaposan átporszívózni az autó ezen két területét, majd mosogatószeres, esetleg enyhe ecetes meleg vízzel átdörzsölni az ülést és a fejtámlákat.

Az autószőnyegek szintén a kocsi legpiszkosabb pontjai, ami nem is meglepő, hiszen a cipőnk aljáról bevitt sár és homok, akár állati ürülék olyan káros baktériumokat szórhat szét az utastérben, mint az E.coli, mely fertőzés hasmenéssel és gyomorpanaszokkal jár. Ugyanakkor bár kezünkkel közvetlenül általában nem érintjük meg a szőnyegeket, ha leejtjük az autóban a kulcsunkat vagy a telefonunkat, akkor közvetetten kapcsolatba kerülhetünk a rajtuk/bennük rejlő szennyeződésekkel.

A szellőzőnyílások, ahol a hideg vagy a meleg levegő az autóba áramlik szintén a baktériumok egyik gócpontja, hiszen a por, a pollen és más, a levegőben szálló apró részecskék könnyen megtapadnak ezekben a résekben, ez pedig jelentősen befolyásolhatja a jármű levegőminőségét. A szűrőkben felhalmozódó nedvesség serkenti a baktériumok szaporodását, ez pedig büdös szaghoz is vezethet, mely a szellőzőnyílásokon át árad a kocsiba. A légúti problémák és megbetegedések elkerülése érdekében egy puha kefével vagy mikroszálas portörlővel érdemes rendszeresen áttörölni, átsöpörni a szellőzőnyílásokat, hogy a port és az egyéb szemcséket eltávolítsuk onnan, de egyébként egy tiszta ecset is különösen hasznos lehet ehhez a feladathoz. Az alaposabb tisztítás érdekében a szakértők szerint kifújhatjuk a mélyebben rekedt makacs szennyeződéseket is a résekből sűrített levegővel.

A pohártartók a kiömlött, kifröccsenő, gyakran ragacsos italoktól szintén nagyon koszos területnek számítanak az autóban, hiszen az ilyen ragadó foltok vonzzák magukhoz a port és a piszkot. Ez ideális környezetet biztosít az olyan baktériumok számára, mint amilyen a Bacillus cereus is, amely az ételmérgezés gyakori oka.

Fotó: illusztráció/Freepik