2024.09.12., csütörtök - Mária napja
facebook
Keresés
Szezonzárót tartottak a Kvártélyházban: átadták a Szidónia-díjat is

Szezonzárót tartottak a Kvártélyházban: átadták a Szidónia-díjat is

2024. augusztus 19., 08:35
Az idei nyári szabadtéri színházi szezonban utoljára játszották a nagy sikert aratott Hair című zenés darabot, melyet Tompa Gábor rendező állított színpadra.

A kvártélyházi színházi nyarak hagyománya, hogy az évad végén díjakat nyújtanak át a társulat arra érdemes tagjainak. Most is az előadást záró tapsrendbe illesztették a ceremóniát.

Ekkor adták át a Szalai házaspár (dr. Szalai Zoltán és dr. Szittyai Borbála) és a Kvártélyház Szabadtéri Színház igazgatója, Tompa Gábor által 2016-ban alapított Szidónia-díjakat (a 30 éves korában elhunyt Szalai Szidónia emlékére), amit idén Bot Gábor színművész kapott meg – olvasható Balaicz Zoltán polgármester bejegyzésében. 

A pezsgő alakításért járó Pezsgő díjat az idei új darab, a Hair négy szereplője, Hertelendy Attila, Cseh Richárd, Bíró Kristóf és Foltányi Edina kapta.

Az est során ezen kívül a közönség megismerhette a Kvártélyház legújabb örökös tagjait, idén ketten érdemelték ki ezt a címet: Dura Veronika és Támadi Anita.

A Kvártélyházban lesz még egy utolsó produkció idén nyáron, augusztus 21-én, szerdán, 20.30 órától a KósArt és a Zalai Táncegyüttes Kalotaszeg Zrt. című produkcióját tekintheti meg a nagyérdemű Kósa Ruben művészeti vezető rendezésében.

Fotó: Facebook/Balaicz Zoltán