Zalaegerszegről is látható volt a ragyogó sarki fény

Szinte az ország valamennyi pontján, így Zalaegerszegen is megjelent az aurora borealis. Tihanyi Franciska is megörökítette a lenyűgöző sarki fényt. 

A zalaegerszegi Vega Csillagászati Egyesület cikkéből kiderül: utoljára ekkora sarki fényt okozó napkitörés 2003 októberében, 21 évvel ezelőtt történt, de a 2003. november 20-i sarki fény-jelenség a mostaninál nagyobb volt.

Mint írják, a sarki fény (az északi féltekén gyakran: északi fény – aurora borealis, délen aurora australis) a Föld északi és déli sarkánál a légkörbe behatoló töltött részecskék (elsősorban protonok és elektronok) által keltett időleges fényjelenség. Az északi féltekén leginkább késő ősztől kora tavaszig figyelhető meg gyakrabban (de nem állandóan) az északi sarkkörtől északra. Magyarországról ritkán, átlagosan háromévente egyszer látható. Az átlag azonban úgy jön ki, hogy a 11 éves naptevékenység minimumakor szinte soha, maximumakor néhány hetente-havonta látunk sarki fényt. Most éppen a napfolt-tevékenység maximuma előtt vagyunk. A következő maximumot 2025. nyarára várják. A mostani jelenséget a Napon lévő AR 3664 jelű aktív régió okozta, amely 17-szer nagyobb méretű, mint a Föld (a Nap átmérője 108-szor nagyobb a Földénél, tehát még a Nap méretéhez képest is nagy napfoltcsoportról és aktív régióról van szó). Ez több napkitörést, flert is produkált, köztük nagyon nagyokat is (pl. X3.9-es kategóriájút). 

A sarki fényt tehát a Nap kitöréseiből származó, elektromosan töltött részecskék hozzák létre: e részecskéket a Föld mágneses tere csapdába ejti, mágneses pólusai felé irányítja, és a részecskék eközben ionizálják a felsőlégkört, amely ionizáció következményeként létrejövő fényjelenséget látjuk. (Az ionizált oxigén- és nitrogénmolekulák hamar visszaszerzik leszakított elektronjaikat, és eközben sugároznak ki egy fotont.) A zöldes sarki fényt az oxigén rekombinációs sugárzása okozza 100 és 300 km magasságban. A rózsaszínt a nitrogéné 100 km magasság körül. A vöröset 300-400 km magasságban az oxigénatomok ütközése (nem pedig rekombinálódása), ami ilyenkor gyakoribb. Egyes teljeségbolt-kamera képeken mintha SAR-ok is feltűntek volna most, akárcsak 2023. november 5-én. A SAR a a Stable Auroral Red (stabil vörös auróraív) rövidítése. A SAR-ok különösen mobiltelefonnal feltűnőek, szabad szemmel kevésbbé; vörösesek, és délebbi szélességekről látszanak jól, tőlünk nézve akár a zenitben is lehetnek. Valójában a SAR-ok nem sarki fények (a sarki fény a magaslégköri atomoknak a napszél részecskéivel való ütközéséből fakad: az ütközés ionizálja őket, és akkor bocsátanak ki sugárzást sarki fényként, amikor visszaszerzik elektronjaikat, azaz rekombinálódnak). A SAR-ok az aurórák (sarki fények) által felerősített, a felső légkörben lévő (1956-ban felfedezett), több millió amper erősségű áramgyűrűk okozta fénylések.

A töltött részecskék túlnyomóan a Napból származnak (napszél), kisebb hányadukat a Naprendszeren kívülről érkezett részecskék teszik ki. A töltött részecskéket a földi magnetoszféra nagyrészt eltéríti, a mágneses pólusok körüli tartományban azonban bejutnak a légkörbe. A részecskék ütköznek a légkör atomjaival, ionizálják és gerjesztik az atomokat, a gerjesztett atomok pedig fénykisugárzással térnek vissza alapállapotukba. A kibocsátott fény az atomra vagy molekulára jellemző színű. A színkép látható tartományában elsősorban az oxigén zöld és vörös, valamint a nitrogénmolekulák kékes-ibolya vonalai jelentkeznek, a sarki fény az ultraibolya tartományban is erős. A jelenség 80–1000 km magasságban keletkezik, de leggyakrabban 100 km magasságban figyelhető meg. További részletek, valamint fotók az egyesület oldalán láthatók. 

Fotó: Tihanyi Franciska (Tóth Tamás meteorológus/Facebook)

Galéria: Schmall Rafael, Makár Dávid, Tábori Sándor, Barczag Krisztián, Benkő Imre, Jandó Attila, Wágner Zsolt, Csizmadia Enikő