2024.12.03., kedd - Ferenc napja
facebook
Keresés
Vadászversenyt rendeztek a Sohollári-völgyben

Vadászversenyt rendeztek a Sohollári-völgyben

2023. június 16., 16:18
Megrendezték a Vas és Zala vármegyei hivatásos vadászok versenyét a Sohollári-völgyben. A program szakmai előadással és bemutatóval kezdődött, majd nyolc állomáson mérték össze tudásukat a nimródok.

A versenyen érdekes és izgalmas feladatsorok váltották egymást. A trófeabírálat és a távolságbecslés nagy kihívást jelentett.

A hivatásos vadásznak fel kell ismerni a vadfajt, meg kell becsülni a trófea súlyát, illetve az elejtendő vad távolságát. Többek között ezekre a kérdésekre kell a vendégvadászatokon tizedmásodpercek alatt válaszokat adni, mert csak ezen információk birtokában lehet megadni, vagy megtagadni a kilövési engedélyt.

– mondta el Győrvári Attila, a területi szervezet titkára.

A feladványok – egyebek mellett koronglövészet, madárfaj- és madárhang felismerés, valamint vadnyom-beazonosítás - a napi munkára épültek, de akadtak váratlan felvetések is.

Olyan kérdéseket is kaptak, amivel a gyakorlati életben csak ritkán találkoznak.

– hívta fel a figyelmet Gagyi István, a Vas vármegyei szervezet elnöke.

A térségben a vadkár okozza a legnagyobb problémát, amit a nagyvad számának csökkentésével lehet mérsékelni – erről már az Országos Magyar Vadászkamara Zala Vármegyei Területi Szervezetének elnöke beszélt a portálnak.

A vármegye hivatásos vadászainak a kezében van a hosszútávú nagyvadgazdálkodás jövője. A vadászatok tervezése, az élőhelyek karbantartása, a vadmegfigyelés és az egészségügyi szempontoknak való megfelelés, mind, mind az ő feladatuk.

- fogalmazott dr. Nádor László.

A rendezvény tapasztalatcserére, valamint szakmai sikerre is lehetőséget adott. Az országos versenyen - amit nyáron rendeznek Baranyában – az első helyezett képviseli majd a vármegyét.

A hivatásos vadászok versenyét az Országos Magyar Vadászkamara Zala Vármegyei Területi Szervezete és a Zala megyei Vadász Szövetség szervezte meg a Zalaerdő Zrt. területén. A bemutatott trófeákat a Helikon Kastélymúzeum gyűjteményéből választották ki.

Fotók: Zalaegerszegi Televízió

E0RbEMpmUuk
# Kapcsolódó galériák