2024.10.22., kedd - Előd napja
facebook
Keresés
Új üzemcsarnokot avattak Zalaegerszegen

Új üzemcsarnokot avattak Zalaegerszegen

2023. augusztus 25., 17:35
Forgácsolóüzemet avattak Zalaegerszegen. A félmilliárd forintos beruházáshoz az állam 200 millióval járult hozzá. Ennek eredményeként a 21. század követelményeinek megfelelő gyáregységet alakított ki az Euro-Geo Kft. Kiserdei úti telephelyén.

Évente közel 50 ezer állványt állítanak elő a cégnél. Az új létesítményt pedig nemrég vették birtokba a dolgozók. Automata gépeket, valamint targoncákat vásároltak és napelemes rendszert szereltek fel.

A legfontosabb az volt, hogy technológiailag meg tudjunk újulni. Olyan gépeket szerettünk volna beszerezni, amelyek a modern kor elvárásainak meg tudnak felelni mind pontosságban, mind sebességben mind hatékonyságban. Azt gondolom, hogy talán ez a legfontosabb, a hatékonyság oldaláról, nem csak a gépeket, hanem az azt üzemeltető személyzetet is figyelembe kellett vennünk. A gépek választásánál még fontos volt, hogy próbáltunk hazai beszállítókat keresni. Ez nagymértékben sikerült, és azt gondolom, így a beruházásunk tejesen hazai forrásokból valósult meg.

- mondta el portálunknak Balassa Zoltán, ügyvezető.

A forgácsolást teljesen automatizálták ebben az üzemben. Fontos cél volt továbbá az energiahatékonyság és a környezettudatosság. Balaicz Zoltán polgármester az átadó ünnepségen úgy fogalmazott: a vállalat nagyban hozzájárul a helyi gazdaság fejlődéséhez, a munkaerőpiachoz, valamint a kutatásfejlesztéshez.

Egy olyan forgácsolóüzemnek a megépítése valósult meg, amely nemcsak abból a szempontból érdekes és fontos, hogy a munkahelymegtartás és fejlesztés szempontjából sokat tesz hozzá a cég működéséhez, hanem abból a szempontból különösen érdekes, hogy miközben átéljük az európai energiaválság negatív hatásait, és miközben mindannyian fontosnak tartjuk a klímaváltozás elleni küzdelmet, a klímavédelmet - ez a cég egy olyan fejlesztést valósított meg amelynek köszönhetően, akár a karbonsemlegesség irányába történő lépést nézzük, akár azt, hogy az energiafelhasználását 88%-ban saját maga oldja meg - ez példaértékű.

- hangsúlyozta Balaicz Zoltán, polgármester.

A telephelyen gyártott termékek az egész világpiacon elérhetők. Erről és a több, mint 30 éve tartó nemzetközi együttműködésről beszélt a vállalat egyik tulajdonosa.

Zalaegerszeg és környéke azért is nagyon jó mivel kezdettől fogva kiváló munkaerő és szakember áll rendelkezésre, akik megfelelő szakképzésben részesültek. Egy nagyon példás nemzetközi, magyar-német együttműködésben, egyenrangúan dolgoztak és fejlődtek, ami tulajdonképpen a cég sikerének az alapja az elmúlt 30 éven keresztül.

- tájékoztatott Bernd Nestle, az egyik cégtulajdonos.

A technológiai, digitalizációs és infrastrukturális fejlesztések folyamatosak.  Ennek következtében a termékgyártás optimalizálódott és hatékonyabbá vált.

Fotók: Médiacentrum Zalaegerszeg

Te83pVJSUFk
# Kapcsolódó galériák
# Kapcsolódó cikkek