Porcelánok és kerámiatárgyak a Múzeumi kerengőn
A porcelán és a kerámia volt a kiemelt témakör a Múzeumi kerengő című programsorozat tavaszi záró rendezvényén. A gyertyákkal kivilágított kiállítóterekben többek között réz- és római kori edényekről, díszkerámiákról, valamint egy különleges porcelánszoborról szerezhettek ismereteket.
Kostyál László művészettörténész, aki egyben az intézmény igazgatója, a szecessziós szobor történetéről mesélt. A bűncselekmény miatt elkobzott műtárgyat a bíróság 1989-ben átadta a közgyűjteménynek. A keménycserépből készült női portré Edouard Fortiny alkotása, a művésznek számos szobra szerepel a nemzetközi műkincspiacon.
A várostörténeti kiállításon Megyeri Anna történész a dualizmus korára jellemző porcelán készleteket mutatta be.
A régészek olyan tárgyakkal készültek a rendhagyó múzeumlátogatásra, melyeket korábban még nem láthatott a közönség. A pincében és a múzeumpedagógia teremben a bronz- és a római kori kerámiák gyöngyszemeit mutatták be.
qQEZtOzAelY
# Kapcsolódó galériák