2024.12.03., kedd - Ferenc napja
facebook
Keresés
Nyílt nap a diáklaborban

Nyílt nap a diáklaborban

2024. szeptember 20., 16:58
Nyílt napot tartottak a Zrínyi Miklós Gimnáziumban, az új diáklaborban. Az eszközök beszerzéséhez, illetve a termek átalakításához a Selye János Diáklabor hálózat kiépítése című pályázaton csaknem 90 millió forintot nyertek. Az országos program célja a tehetséggondozó műhelyek létrehozása és fejlesztése.

A programot szimbolizáló logót pályázati úton választották ki. A díjnyertes alkotást Pintér Gitta késztette, aki a rajzolás mellett fizika fakultációra jár.

Volt több vázlatom is. Nagyon sok ötletem volt, végül egy letisztultabb változat nyert. Próbáltam a különböző tudományágakat egy egyszerűbb ábrában ábrázolni

- mondta Pintér Gitta, a Zrínyi Miklós Gimnázium tanulója.

A természettudományi tárgyak, illetve az ahhoz kapcsolódó műhelyek fejlesztése a tankerület számára is kiemelten fontos. A fiatalok itt kutatómunkát végezhetnek, mellyel új ismeretekhez, szakmai sikerekhez juthatnak. 

Nagyon fontos, hogy nemcsak a gimnazisták fogják használni ezt a labort, hanem a tankerületi központhoz tartozó általános iskolák is. Egy-egy fizikaórára, földrajzórára ellátogatnak a Zrínyibe és használják azokat az eszközöket, melyek a saját iskolájukban nem állnak rendelkezésre

- erről már Kajári Attila, a Zalaegerszegi Tankerületi Központ igazgatója beszélt.

A gimnázium életében hatalmas lehetőség, hogy saját eszközparkját, illetve ezzel párhuzamosan a diákok lehetőségét bővítse. Ezzel együtt cél, hogy a környező intézmények tanulóit is segítsék.

A cél alapvetően nagyon egyszerű és nagyon érthető; nem lehet mindenhol minden intézményben széleskörben azt az infrastrukturális feltételt és azt a humán feltételt biztosítani, amit a természettudományos műszaki informatikai területek igényelnek oktatástechnikai eszközökből és háttértudásból. Viszont ha létrehozunk olyan regionális központokat, mint például ami most nálunk ezen a labor keretében megvalósulhatott, amely a saját korábbi tehetséggondozó munkát kibővítheti, infrastrukturálisan eszközökben megerősítheti, és más iskolák diákjai számára is hozzáférhetővé teszi, akkor ez egy olyan kezdeményezés, ami mellé oda kell állnunk

- emelte ki Schneider János, a Zrínyi Miklós Gimnázium igazgatója.

A laborban az általános iskolák hetedik, nyolcadik osztályos, illetve a középiskolások kétfajta foglalkozáson vehetnek részt.

Az első típusú foglalkozásunk a biológia, a földrajz, előre egyeztetett időpontban. Mikroszkopizálást, illetve interaktív digitális terepasztalt lehet kipróbálni. Hetente megadott, tehát rögzített időpontban vannak a műhelyfoglalkozásaink; robotika, fizika, illetve matematika tantárgyhoz kapcsolódóan

- fűzte hozzá Stárics Roland igazgatóhelyettes.

Pénteken délután a salomvári, illetve a türjei általános iskola diákjai előtt nyitották meg a diáklabor kapuit. A tervek szerint a Zalaegerszegi Tankerületi Központ iskoláiból ebben a tanévben további csoportokat szeretnének fogadni. 

Szöveg: Kolozsvári Ilona

Fotók: Médiacentrum Zalaegerszeg

m-5qEYZ4SKc
# Kapcsolódó galériák