Jubileumi ünnepi közgyűlést tartottak Zalaegerszegen a Tűzoltó és Polgári Védelmi Nyugdíjasok Egyesületnél
A rendezvényen elsőként Balaicz Zoltán, Zalaegerszeg polgármestere, az Idősügyi Tanács elnöke köszöntötte az egyesület tagjait. A jeles alkalomból átadta az önkormányzati közgyűlés által kibocsátott kitüntető oklevelet az egyesület elnökének Stockerné Egyed Emília nyugalmazott tűzoltó ezredes asszonynak. Ezt követően dr. Kocsis Gyula, a Nyugdíjasklubok és Idősek „Életet az éveknek” Országos Szövetsége regionális alelnöke, a Zala Vármegyei Szervezet elnöke köszöntötte az egyesület tagjait.
A köszöntők után az egyesület elnöke ismertette és prezentációval szemléltette az elmúlt tíz év legfontosabb egyesületi eseményeit és eredményeit. Kiemelte, hogy az egyesület működése aktívan járult hozzá a tagok szabadidejének hasznos eltöltéséhez, fenntartva a szervezeti hovatartozás érzését. Az éves egészségügyi előadások és mérések pedig segítették a tagok egészségi állapotának figyelemmel kísérését. Az elnök megköszönte a ZVMKI igazgatójának és munkatársainak az egyesület működéséhez nyújtott támogatást.
Ezt a tűzoltónapi megemlékezés követte, melynek keretében Tajti Béla nyugalmazott polgári védelmi alezredes elevenítette fel Szent Flórián legendáját és köszöntötte az egyesület tűzoltó tagjait.
A megemlékezés után emléklappal köszöntötték a 2023. évben kerek évfordulós születésnapjukat ünneplő egyesületi tagokat.
Az emléklapok átadását követően Takács Ottó Alajos tűzoltó ezredes, a Zala Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság igazgatója pohárköszöntőjében kívánt további aktív közösségi életet és jó egészséget az egyesület tagjainak.
A résztvevők egy rövid kulturális programot követően fogyasztották el a vacsorát. A rendezvény megszervezését a Nemzeti Együttműködési Alap pályázati támogatása tette lehetővé - adta hírül a Zala Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság.
Fotó: Kiss Sándor nyugalmazott tűzoltó főhadnagy