
III. Egerszegi Palántafesztivál a Göcseji Tudásközpontban
A közönséget a Göcseji Szegek Néptáncegyüttes és a Radnóti ovisok műsora csalogatta a tudásközponthoz. A megnyitón Vigh László országgyűlési képviselő a vidék szerepét hangsúlyozta, míg Bali Zoltán alpolgármester a központ értékeit, és a termelők kereskedelemben, illetve a helyi fogyasztásban betöltött szerepét emelte ki. Böjte Sándor Zsolt önkormányzati képviselő elmondta: a felnövekvő generáció szemléletformálása ebben a létesítményben példaértékű. A fesztivál nem csak a kistermelőknek szól, a város lakóit is arra buzdítják, hogy gondozzák balkonjaikat és zöldterületeiket - erről már Sümeginé Horváth Anita beszélt a megnyitón. Hozzátette: ebben az évben újítással is készültek, a termelők palántáiból kiállítást rendeztek be.
Termelőink palántái címmel egy kiállítást rendeztünk be azoknak a kistermelőinknek a jóvoltából, akik állandó partnereink, és most is elhozták hozzánk a növényeiket. A Kocsis kertészet, a Harangozó kertészet, és az Anna kertje kertészet, akik a legtöbb fajta palántát hozták el és az ő válogatásait mutatjuk be
- mondta Sümeginé Horváth Anita a Göcseji Tudásközpont – Zalaegerszegi Helyi Termék Piac igazgatója.
A vásárlók ezúttal is bőséges kínálatból válogathattak. Kocsisék 24 féle paprika és 14 fajta paradicsompalántával, uborkával és fűszernövényekkel érkeztek.
Amire hatalmas érdeklődés van, azok a gyomorkímélő sárga, zöld és halványzöld paprikák. A paradicsomok közül a koktélparadicsom, ami nagyon közkedvelt, nagyon finom édes termése van, amit akár lehet ültetni balkonra, erkélyre illetve magaságyásba
- tudtuk meg Kocsis Andrástól, a Kocsis Kertészet vezetőjétől.
A klímaváltozás miatt érdemes megfontolni milyen növényeket választunk, és hova ültetjük azokat. A rendezvényen ebben is tanácsot adtak a szakemberek.
Akinek keleti , észak –keleti balkonja van, sokkal nagyobb sikerrel teheti ezt. Kisebb termetű balkonparadicsomokat lehet választani erre a célra, uborkát meg lehet oldani. Vannak apró termetű növények, azzal lehet próbálkozni. A déli, nyugati fekvésű balkonok az időjárás változás miatt már kevésbé alkalmasak erre. Ennyit változott az időjárásunk
- árulta el Hangya László kertészmérnök.
Ha valaki csak gyönyörködni akart a csodálatos növények látványában; a Göcseji Tudásközpont emeletén megtehette ezt. A kiállított palántákhoz szöveges ajánlókat írtak a termelők, amivel így a vásárlást is megkönnyítették.
Szöveg: Mezei Orsolya
Fotók: Médiacentrum Zalaegerszeg