Családbarát munkahelyek Zalaegerszegen
Az egyik nyertes a Zalaegerszegi Múzeumok Igazgatósága, melynek intézményeiben több, mint 70-en dolgoznak. A vezetők mindent megtesznek azért, hogy a családi tennivalókat és a munkahelyi elvárásokat összehangolják.
A tavalyi évben lehetővé tette a pályázati finanszírozás, hogy jógatanfolyamot szerveztünk és a testi egészség megóvása érdekében elsősegély tanfolyamot szerveztünk. Csatlakoztunk az apák napja programsorozathoz, így az apák behozhatták gyermekeiket a múzeumba és bemutathatták, hogy mivel foglalkoznak. Ezt is szeretnénk a továbbiakban folytatni.
- tájékoztatta portálunkat Havasi Bálint főigazgató.
A Mindszentyneumban is tiszteletben tartják az alkalmazottak magánéletét. A kirándulások és tréningek mellett kiemelt figyelmet fordítanak arra, hogy a munkatársaknak több idő jusson szeretteikre.
Nagyon fontos volt az, hogy kialakítottunk egy családbarát, gyereksarkot. Az iskolakezdéskor beiskolázási támogatást adtunk a gyerekes szülőknek és figyelünk arra is, ha gondoskodásra szoruló szülő, nagyszülő van a családban, természetesen ilyenkor is lehetőség van arra, hogy valakinek, ha el kell menni, elmehessen orvoshoz, vagy bármi ilyesmi helyre.
- részletezte Csengei Ágota tagintézmény-vezető.
A másik kulturális intézmény, amit érdemesnek találtak a címre, a Deák Ferenc Megyei és Városi Könyvtár. A pályázatnak köszönhetően a bibliotéka anyagi támogatásban is részesült. A hozzájárulást egyebek mellett közös programokra, továbbképzésekre és munkaerő-megtartásra fordítják.
Szöveg: Nagy Jenő
Fotók: Médiacentrum Zalaegerszeg