2024.12.03., kedd - Ferenc napja
facebook
Keresés
Balatoni látomások címmel nyílt kiállítás a Városi Hangverseny- és Kiállítóteremben

Balatoni látomások címmel nyílt kiállítás a Városi Hangverseny- és Kiállítóteremben

2023. június 16., 18:00
Balatoni látomások címmel nyílt képzőművészeti kiállítás Zalaegerszegen. Itt többek között a Magyar Képzőművészek és Iparművészek Szövetségének Festő szakosztályának művészei mutatkoznak be.

Színes vitorlások, a víz különböző árnyalatai, egy téli hajóállomás és a horizont is megelevenedik a zalaegerszegi tárlaton. Klasszikus és kortárs művészek alkotásai, vegyítve jelennek meg. A Balatoni Múzeum három Halápy János képpel képviselteti magát.

Közös bennük, hogy mindegyik balatoni, természeti témát dolgoz fel. Az alkotókat én két csoportra osztanám, hiszen van egy részük, akik már nincsenek köztünk a klasszikusok, vagy akár nagy elődöknek is nevezhetnénk őket, mint Mikus Gyula, Egry József, Udvari Erzsébet, és vannak, akik még itt vannak köztünk kortárs alkotó művészek.

- tájékoztatta portálunkat Németh Péter a Balatoni Múzeum igazgatója.

Évszakok és emlékek, valamint a balatoni színkavalkád egyaránt megjelenik a falakon.

Urbán Ágnes, az én legnagyobb meglepetésemre úgy rendezte be ezt a tárlatot, hogy a klasszikus művészeknek a műveit és a kortárs műveket vegyített egymással és így igazán különleges az, hogy ezek a sokszor 100, 150, 200 éves festmények hogy tudnak kommunikálni a mai alkotásokkal. Mennyire erősítik egymást, a téma mennyire hat egymásra és ettől egy igazán érdekes tárlatot tudtunk létrehozni.

- mondta el Tóth László aVárosi Hangverseny- és Kiállítóterem intézményegység-vezetője.

Közel 30 alkotó, több mint 50 műve tűnik fel a gyűjteményben. A Balatoni Látomások című tárlat augusztus 29-ig várja a látogatókat a zalaegerszegi Városi Hangverseny- és Kiállítóteremben.

 

Fotók: Zalaegerszegi Televízió

WzdDWZejsZw
# Kapcsolódó galériák