2024.10.06., vasárnap - Brúnó, Renáta napja
facebook
Keresés
Az aradi vértanúkra emlékeztek Zalaegerszegen is

Az aradi vértanúkra emlékeztek Zalaegerszegen is

2024. október 06., 13:20
Megemlékeztek az aradi vértanúkról október 6-án Zalaegerszegen is. A hagyományokhoz híven Csány László politikus, egykori miniszter szobrához várták a résztvevőket. Az 1931-ben, közadakozásból felállított emlékműnél Bali Zoltán önkormányzati képviselő idézte fel a 175 évvel ezelőtti történéseket.

Bali Zoltán sorra vette az Aradon kivégzett 13 tábornokot, majd Zala mártírja előtt hajtott fejet. Csány László részese volt a március 15-ei forradalmi eseményeknek, később a délnyugati országhatár védelmét szervezte. Kormánybiztosa volt a fővárosnak, majd Erdélynek, a Szemere kormányban pedig közlekedési miniszterként tevékenykedett. A világosi fegyverletételkor esett fogságba, minden tettéért vállalta a felelősséget. A zalai származású kormánybiztost négy nappal az aradi mészárlást követően, október 10-én végezték ki Pesten. Bali Zoltán hangsúlyozta: ma is szükség van azokra a példaképekre, akik egy szebb, szabadabb, becsületesebb világért, és benne a magyar nemzet ügyéért harcoltak.

A múlt ismerete és a jövőbe vetett hitünk miatt kell egészen más szempontból is emlékeznünk az aradi 13-akra: - a gyász és a forradalom leverésének kudarcát fel kell, hogy váltsa az a szemlélet, hogy mártírhaláluk igenis nem volt hiábavaló! A Habsburgok által vezetett abszolutista rendszer megbukott, a polgári törvények, melyekért a vérüket hullajtották ma már a társadalom teljes rétegére érvényesek. Magyarország csakis akkor lehet sikeres az eljövendő időkben, ha az aradi 13-ak vértanúsága úgy él az emlékezetünkben, hogy tetteik, áldozatkészségük példázat lesz az utókor számára. Személyükben nem csak kiváló hadvezetők voltak, hanem olyan emberek, akik a bitófa árnyékában is sziklaszilárdan hittek a szabadságban, becsületükön sosem esett csorba és tudták, hogy tettükkel a jövőt és hazájukat szolgálják.

A megemlékezésen ezt követően az idén 140 éves Csány László Technikum diákjai adtak műsort, majd a város vezetői, politikusai, intézmények és társadalmi szervezetek képviselői koszorúkat helyeztek el a szobor talapzatánál. Az eseményen közreműködtek a Városi Fúvószenekar, a 47-es Honvédzászlóalj Hagyományőrző Egyesület tagjai, valamint a Ganz Ábrahám Technikum kadét tanulói.

Szöveg: Frauenhoffer Márta

Fotók: Médiacentrum Zalaegerszeg

# Kapcsolódó galériák