Átadták a „Zalaegerszeg Város Díszpolgára" és a „Pro Urbe Zalaegerszeg” kitüntető címeket
A jubileumon megemlékeztek a szabadságharc kitörésének 175. évfordulójáról is. A zalaegerszegi 7. és a 47. zászlóalj előtt tisztelegve egy kisfilmben mutatták be az 1848-49-es eseményeket. Balaicz Zoltán polgármester köszöntőjében kiemelte: ma újra büszkeség zalaegerszeginek lenni.
Az eseményen köszöntőt mondott Varga Mihály. A pénzügyminiszter a szabadságharc évfordulóját felidézve arra hívta fel a figyelmet, hogy a szabadságot továbbra is időről időre meg kell őriznünk. Ebben, mint mondta, fontos szerepe van a lokálpatrióta közösségeknek is.
2023-ban a Zalaegerszeg Díszpolgára címet - a gazdaság és városfejlesztés terén végzett munkájáért - dr. Palkovics László kapta.
Pro Urbe díjban részesült dr. Lepsényi Imre nyugalmazott iskolaigazgató. Az oktatónak - egyebek mellett - a helyi felsőfokú tanárképzés működtetésében volt fontos szerepe.
A Griff Bábszínházat szintén Pro Urbe díjjal tüntették ki. A 20 éves kulturális intézményt a gyermekek nevelésében betöltött szerepe és közösségformáló ereje miatt ismerték el.
Vigh László záróbeszédében a díjazottakat méltatta.
A városnapi programok szombaton folytatódnak. Ekkor a Göcseji Múzeum egész nap díjtalanul látogatható lesz. A múzeumpedagógiai teremben 14:00-18:00 óra között családi programmal várják az érdeklődőket.
Fotók: Zalaegerszegi Televízió