2024.12.03., kedd - Ferenc napja
facebook
Keresés
A tévé és a rádió működésével ismerkedtek a Dózsa iskolások

A tévé és a rádió működésével ismerkedtek a Dózsa iskolások

2023. november 08., 12:00
Pályaorientációs napot tartottak a Dózsa György Általános Iskolában. Az 5. c osztályosok a Zalaegerszegi Televízió és az Egerszeg Rádió munkájával ismerkedtek. A gyerekek lelkesen próbálták ki a díszleteket, a súgógépet és a kamera előtti szereplést.

Miklós András stúdióvezető a televízió múltjának, régi eszközeinek bemutatásával fogadta a gyerekeket. Akiknek kedvük volt,  kézbe is foghatták az egykor használt nehéz kamerákat, s azt is megnézhették, hogyan vágtak a hagyományos vágóberendezésekkel. Ezután egy élő rádiós bejelentkezésen is részt vehettek.

A látogatás a stúdióban folytatódott, ahol elhangzott: Magyarország legnagyobb vidéki stúdiója a zalaegerszegi. A gyerekek izgatottan vették birtokba a műsorok díszleteit és eljátszották, hogy ők a műsorvezetők.

A Dózsa iskolában minden évben tartanak pályaorientációs napot. Az 5. c osztályfőnöke azért a televíziót választotta, mert a korábbi évfolyamokban is nagy élmény volt a stúdiólátogatás.

Megbeszéltük osztályfőnöki óra keretein belül, hogy a tévéhez és a rádióhoz jövünk. A gyerekek nagyon várták. Nem voltak még ezen a programon, és kíváncsian vártam én is, mennyire fog nekik tetszeni. Úgy látom rajtuk, hogy nagyon élvezik, úgyhogy egy jó programot sikerült választani számukra

– nyilatkozta portálunknak Farkas Ádám, a Zalaegerszegi Dózsa György Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola tanára.

A jó hangulatú körbevezetés önfeledt játékba ment át. A gyerekek örültek, hogy közelebbről is megismerhették a helyi média működését.


Szöveg: Soós Aliz
Fotók: Médiacentrum Zalaegerszeg

cBztTHNzgp8
# Kapcsolódó galériák
# Kapcsolódó cikkek