2024.12.03., kedd - Ferenc napja
facebook
Keresés
Civil partner – az üzleti- és civil szféra képviselői találkoztak

Civil partner – az üzleti- és civil szféra képviselői találkoztak

2024. szeptember 12., 17:10

Civil partner címmel szervezett programot a Városi Hangverseny- és Kiállítóteremben a Zala Vármegyei Civil Közösségi Szolgáltató Központ. A kezdeményezés civil szervezeteknek és vállalkozásoknak kínált találkozási lehetőséget, ahol későbbi együttműködésekről is egyeztethettek.

Az eseményen részt vett Szalay-Bobrovniczky Vince civil és társadalmi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkár, aki a szolgáltató központ vezetését méltatva leszögezte: az országban egyedülálló rendezvény követendő példa a többi vármegyének is.

Az üzleti- és a civil szféra találkozása mindkét fél számára gyümölcsöző. A társadalmi felelősségvállalás ugyanis kiemelt feladata az előrelátó vállalkozóknak.

Noha az állami támogatások összege az elmúlt években négyszeresére emelkedett, a szervezetek fenntartásához megkerülhetetlen az üzletemberek hozzájárulása.

A legkiemelkedőbb mecénásokat minden évben elismerik. Az Év Zala Vármegyei Adományozója díjat november elején adják át.

Szöveg: Nagy Jenő

Fotók: Médiacentrum Zalaegerszeg

9x1L3Rtche4
# Kapcsolódó galériák