2024.10.22., kedd - Előd napja
facebook
Keresés
Befejeződött a Vorhotai utca felújítása

Befejeződött a Vorhotai utca felújítása

2024. július 30., 13:40

A útszakaszt mart aszfaltburkolattal tették rendbe. A rekonstrukció közel 3 millió forintból valósult meg.

Az út lejtése miatt a heves esőzések idején gyakran közlekedési problémák léptek fel a városrészben. A nagy intenzitású csapadék a zúzott kövezetet az alacsonyabban fekvő területekre, a nyílt árokba és a környező utakra mosta.

Nagyon fontos volt a helyiek számára, hogy a Vorhotai utca végre megújuljon, hiszen maga az út rossz állapotban volt. A rossz állapotot még csak tetézte az, hogy az elmúlt időszak időjárási körülményei nagyban megváltoztak. Ritkábban, azonban nagyobb mennyiségben zúdul le csapadék. Amely által az út anyaga kimosódott sok helyen. És az alatta lévő Völgyi utcára egészen a temetőig megtelítette kővel, zúzalékkal az utakat. Ez nagyban nehezítette a helyben lakóknak a közlekedését, mozgását, úgyhogy mindenképpen szükséges volt az út felújítása

- közölte Domján István, önkormányzati képviselő.

A kivitelező az új felületet 200 méter hosszban, 8 centiméter vastagságban építette ki. Domján István szerint a fejlesztéseknek köszönhetően egyre többen költöznek a térségbe.

Hála Istennek a lakosság egyre jobban vágyik arra, hogy csendes, nyugodt környezetbe lakjon. Ezért az utóbbi időben megnőtt az ingatlanvásárlások száma a térségben. Nagyon sokan ide építkeznek, jól érzik magukat. Ez viszont nagyobb terheltséget jelent az utak számára, amelyek sok helyen szűkek, tehát szélesíteni kell az utakat, lehetővé tenni, hogy az itt élőknek egyre jobb legyen az életminősége

- ismertette a politikus.

Majd hozzátette: a településrészben a munka ezzel nem ért véget. Az önkormányzat további útjavításokat, a temető környékén telek kivásárlást, valamint a játszóterek és a buszmegállók korszerűsítését tervezi.

Szöveg: Kiss Alexandra

Fotók: Médiacentrum Zalaegerszeg

juVFF9l1AXQ
# Kapcsolódó galériák