Átadták a kertvárosi parkolókat
Átadták a Köztársaság útján kiépített parkolókat. A 87-89 szám alatti társasházak nyugati oldalán több, mint 30 várakozóhelyet alakítottak ki, a már meglévő harmincat pedig korszerűsítették. A környék rendbetétele 100 millió forintba került, melynek fedezetét a Kovács Károly Városépítő Program biztosította.
A több elemet is magába foglaló, komplex beruházás évekkel ezelőtt kezdődött a városrészben.
A Mókus utcában útburkolat, illetve közműfejlesztés is történt. Ezt követően terveztettük meg a Köztársaság 89-85. tömbbelső nyugati oldalán lévő parkolók rekonstrukcióját és fejlesztését, hiszen itt 33 új parkolóhely is létrejött. Első ütemben a 85. szám nyugati oldalán lévő parkoló és útburkolat valósult meg
- ismertette Bognár Ákos önkormányzati képviselő.
A város számára az egyik legnagyobb kihívást az utak, a járdák, és a parkolók állapota jelentette és jelenti. A költségvetésben rendelkezésre álló összeg ugyanis nem elegendő a teljes hálózat karbantartására.
Zalaegerszeg önkormányzata saját forrásból évente 400 millió forintot tud erre a célra fordítani. Kis lépésben tudunk haladni, hiszen az összes városi út hossza 600 kilométer, a járdáké pedig 225 kilométer. Elég könnyen megfejthető, hogy ez a 400 millió forint nagyon kevés helyszínre elég. Azonban kaptunk egy lehetőséget a kormánytól – ez a Kovács Károly Városépítő Program –, melynek keretében néhány év alatt összességében 100 helyszínen 15 milliárd forintot tudunk felhasználni. Ennek jegyében készült el a Köztársaság úti fejlesztés is
- mondta Balaicz Zoltán, Zalaegerszeg polgármestere.
A zalai vármegyeszékhely városépítő programja példaértékű – emelte ki Dukai Miklós önkormányzatokért felelős államtitkár. Mint fogalmazott, ez részben az eredményes kooperációnak is köszönhető.
Azok a települések, településvezetők és önkormányzatok tudnak sikeresek lenni, akik a településük érdekében megtalálják az összekötő kapcsokat, és megtalálják az együttműködési lehetőségeket minden szereplővel. Úgy látom, a kormányzat 2010-óta folyamatosan keresi a kapcsolódási pontokat az önkormányzatokkal, és folyamatosan felkínálja számukra a partnerséget, az együttműködés lehetőségét, minden területen
- erről már Dukai Miklós önkormányzatokért felelős államtitkár beszélt hírportálunknak.
A Köztársaság úton a kivitelezési munkákat helyi cég, a Hydrocomp Mélyépítő Kft. végezte. Több, mint 700 méteres szakaszon útszegély, közel 700 négyzetméternyi területen pedig térkő burkolatot építettek ki. Megoldották a tömbbelsőben a csapadék elvezetését, valamint új közvilágítási hálózatot létesítettek.
Szöveg: Kolozsvári Ilona
Fotók: Médiacentrum Zalaegerszeg