December 15-én jön a szokásos, éves menetrendváltás!
Az új, 2024/2025-ös vasúti menetrendben jóval kevesebb változással kell számolni, mint korábban: az utasok túlnyomó többségének nem kell új indulási és érkezési időket megtanulnia és az országos kínálat sem szűkül, megmaradnak az elmúlt években kialakult és bevált járatok.
A MÁV-csoport közleménye szerint egyes mellékvonalakon a pontosság és a megbízhatóság javítása érdekében a menetidőket a ténylegesen tapasztalható eljutási időkhöz igazítják, így az utasok számára kiszámíthatóbbá válik az utazás és az átszállások tervezése, elérése, és a csatlakozó vonatok pontossága is javul.
Az utasok visszajelzése alapján valamivel több menetrendi módosítást vezetnek be december 15-étől a VOLÁN-buszjáratokon, hogy az ország több pontján javuljanak a munkába és iskolába járás lehetőségei, illetve még hatékonyabban kiaknázzák a MÁV-csoport – egyebek mellett a vasúti és autóbuszos kiszolgálás jobb összehangolását jelentő – integrációját.
A HÉV-vonalak menetrendje nem változik: 2025-ben is ugyanannyi HÉV, ugyanolyan gyakran és ugyanakkora kapacitással fog közlekedni.
Az új tarifarendszernek, valamint a kedvező árú vármegye- és országbérleteknek köszönhetően lényegesen többen veszik igénybe a MÁV-csoport járatait utazásaikhoz. Kiszolgálásuk érdekében az új menetrend alapját jövőre is az idei évre kialakított kínálat adja, azaz a december 15-én kezdődő 2024/2025-ös mentrendi időszakban is a korábban megszokott vasúti-, HÉV- és buszjáratokkal utazhatnak. Így jövőre a menetrend kapcsán a korábbi évekhez képest kevesebb változáshoz kell alkalmazkodnia az utasoknak, ám néhány fontosabb – a kiszámítható eljutást célzó – módosítást így is életbe léptetnek. A nagyforgalmú vasúti fővonalakon a menetrend lényegében nem változik, azonban pár perces módosulások ezeken a vonalakon is előfordulnak.
A megszokott menetrendi kínálat megőrzéséhez folyamatos fejlesztésekre és karbantartásra, több esetben pedig rendkívüli beavatkozásokra is szükség van. Ilyen lépés az ötpontos akcióterv elindítása, amelynek része a jelenleg 100 leállított InterCity-kocsi – jelentős karbantartást követő – újbóli forgalomba állítása, a mozdonybérlések, vagy épp a pályaudvar üzembiztonságának növelését célzó komplex beavatkozás, a Keleti-program felgyorsítása.
Kiemelt változások vasúton és közúton
- A Budapest—Hatvan—Miskolc és a Miskolc—Hidasnémeti vasútvonalon néhány perccel módosul számos vonat menetrendje a csatlakozások jobb biztosítása, valamint a Budapest és Kassa között közlekedő HERNÁD InterCityk pontosságának javítása céljából. Ez kihatással van a Füzesabony—Eger és a Vámosgyörk—Gyöngyös, valamint néhány további elágazó vonal indulási időire is.
- A Budapest–Szolnok–Debrecen–Nyíregyháza–Záhony vonalon ugyancsak pár perccel előbbre vagy későbbre kerül több vonat indulási ideje a csatlakozások megfelelőbb biztosítása érdekében. Ezenkívül Nyíregyháza és Záhony között újabb InterCity-vonatpár is közlekedik napközben, kibővítve ezzel a beregi térség közvetlen budapesti kapcsolatát.
- Három Bicske és Budapest-Kelenföld viszonylatú G10-es gyorsított vonat megáll Herceghalomban is a reggeli időszakban.
- Az Ajkáról – Veszprémen át – a fővárosba fél 7-kor érkező sebesvonat munkanap helyett már naponta fog közlekedni.
A Volánbusz (jövő évtől Volán) menetrendjének főbb változásai
- Budapesti utazási lehetőségek bővítése Pest vármegyében:
- A kedvezőbb budapesti eljutási lehetőségek biztosítása érdekében Budapest, Kelenföld és Páty, illetve Zsámbék, valamint Szigetszentmiklós és Szigethalom viszonylatokban új járatok közlekednek.
- Új menetrend bevezetése Komárom-Esztergom vármegyében, illetve egyes Győr és Székesfehérvár felé vezető autóbuszvonalakon:
- 2024. december 15-től Esztergom, Komárom, Tata, Tatabánya, Oroszlány, Mór és Székesfehérvár térségében számos autóbuszvonalon új menetrendet vezetünk be. A fejlesztéseknek köszönhetően az autóbuszok könnyebben megjegyezhető, ütemes menetrend szerint közlekednek, valamint rendszeresen csatlakoznak a vonatokhoz, illetve egyéb autóbuszjáratokhoz, és számos településről kedvezőbbé válik a járásközpontok, megyeszékhelyek közvetlen elérhetősége.
- Új buszmenetrend bevezetése a Miskolc–Bükkaranyos–Harsány–Kisgyőr vonalon:
- Miskolc, Bükkaranyos, Harsány és Kisgyőr települések között új menetrendet vezetünk be, melynek részeként több közvetlen kapcsolat jön létre a vonalon elhelyezkedő három település között, a vonatokhoz hangolt autóbusz menetrendekkel rendszeres vasúti csatlakozásokat alakítanak ki Miskolcon.
- Bővül az eljutási lehetőségek száma Miskolc és Bánkút között:
- A Bükk-fennsík megközelítésének javítása érdekében bővül a Miskolc és Bánkút között közlekedő autóbuszjáratok száma. Valamennyi autóbusz esetében biztosított az átszállás a Miskolc-Tiszai pályaudvaron az InterCity vonatokra, illetve vonatokról.
- Nagykőrösön bővül a vasútállomásig közlekedő autóbuszok száma:
- Lényegesen könnyebbé válik Nagykőrösön a vasút elérhetősége, mivel a jelenleginél több autóbuszjárat közlekedik a vasútállomásig, ahol csatlakozást biztosítanak a Budapest és Szeged felé és felől közlekedő vonatokhoz.
- Új menetrend a Mohács–Palotabozsok–Pécsvárad viszonylaton:
- Baranya vármegyében új menetrendet alakítunk ki a Mohács–Palotabozsok–Pécsvárad viszonylaton, ahol bővül a két város közötti közvetlen eljutási lehetőségek száma.
- Távolsági járatok:
- Számos viszonylaton, úgynevezett mentesítő autóbuszjáratok is közlekednek, vagyis egy időpontban egyszerre legalább 2 autóbusz indul. Ennek köszönhetően, elsősorban pénteki és vasárnapi napokon több menetrendben meghirdetett járat közlekedik például Budapestről Ózd, Szentes, Kalocsa, Szekszárd felé és Zala vármegyébe, valamint a Veszprém és Tapolca felé vezető autóbuszvonalakon, továbbá Szeged és Pécs között, illetve a Pécsről induló távolsági buszvonalakon is.
- Több járat közlekedik majd Budapestről Salgótarján, Csongrád, Szentes irányába, valamint Pécsről Baja és Kecskemét felé. A módosításoknak köszönhetően Pécs és Baja között már egész nap jellemzően óránként indulnak a gyorsjárati autóbuszok.
Regionális vasútvonalakat is érint a menetrendváltás
Egyes mellékvonalakon a pontosság, ezáltal a megbízhatóság javítása érdekében az indulási és érkezési időket hozzáigazítják a tényleges menetidőkhöz. Az utasoknak így a jelenleginél kiszámíthatóbbá válik az utazás, illetve az átszállások tervezése, elérése.
Az érintett vonalak:
- Mátészalka–Fehérgyarmat–Zajta, Békéscsaba–Mezőhegyes, Püspökladány–Szeghalom, Lakitelek–Kecskemét, Kiskunfélegyháza–Szentes. Ezeken a vonalakon jellemzően néhány perccel megnövekszik a vonatok menetideje.
- A Debrecen-Sáránd-Nagykereki vonalon a vasúti eljutásokat tekintve, mintegy 20 perccel nő az eljutási idő, emellett több vonat esetében pótlóbusz szállítja az utasokat nemcsak hétköznap, hanem hétvégén is. A Debrecen–Mátészalka–Fehérgyarmat vonalon néhány jelenlegi közvetlen vonat – köztük a Kraszna InterCity – esetében az utasoknak át kell szállni Mátészalkán.
A nemzetközi vonatokra már váltható jegy az adventi időszakra is
- A menetrendváltástól Magyarbóly helyett Pélmonostorig (Beli Manastir) közlekedik két-két eddig csak belföldi személyvonat. Ezentúl nemzetközi járatként erősítik a Magyarország és Horvátország közötti vasúti kapcsolatot.
- Kárpátalja kiszolgálása kedvezőbb lesz néhány vonat menetrendjének módosításával. Ukrajna és Magyarország között megnövekedett utasforgalom jobb kiszolgálás érdekében – ukrán hálókocsikkal – új, közvetlen vonat közlekedik Budapest és Kijev között az éjszakai órákban.
A külföldre vagy a külföldről hazánkba utazók már megválthatják nemzetközi jegyeiket a karácsonyi időszakra. A nemzetközi jegyeket, a belföldihez hasonlóan 60 nappal előre lehet majd megvásárolni. A vásárlások során érdemes a MÁV appot vagy a jegy.mav.hu weboldalt használni, ahol a kedvezményes START Europa jegyek is elérhetők – minél korábban vásárolva, annál kedvezőbb jegyárakkal.
Hol érhető el az új menetrend?
A vonatok, buszok, HÉV-ek menetrendjét folyamatosan töltik fel az utazástervezési felületeinkre, azaz az EMMA-ra, az ELVIRA-ba, a menetrendek.hu oldalra és a MÁV applikációba. A már elérhető járatokra elővételben is meg tudják váltani a menetjegyeket és a helyjegyeket.
Fotó: illusztráció/Jóna István