Második felkészülési mérkőzését is megnyerte a ZTE FC
A ZTE FC labdarúgócsapata folytatta felkészülési programját, és szerdán újabb edzőmérkőzést játszott Gyirmóton.
Az ellenfél ezúttal a cseh másodosztályban szereplő SK Lisen volt, akik Brnóból érkeztek. A találkozó küzdelmes játékot és öt gólt hozott – olvasható a ZTE FC honlapján.
Az első félidőben a ZTE irányította a játékot, és a 44. percben meg is szerezte a vezetést Dénes Csanád Vilmos révén. A második játékrészben Németh Dániel és a csereként beálló fiatalok, Krajcsovics és Bakti Balázs is betaláltak, így végül 4-1-es győzelemmel zárták a mérkőzést.
A cseh csapat Hapal Ondrej szabadrúgásgóljával szépített 2-0-át követően.
A következő felkészülési mérkőzésen a ZTE FC a DAC ellen lép pályára szombaton, szintén Gyirmóton.
Szöveg: Jóna István
Fotó: ZTE FC