Gól nélküli döntetlent játszott a hétközi fordulóban a ZTE FC II
Koller Zoltán vezetőedző kerete a felnőtt csapatból visszajátszókkal erősödött. Küzdelmes mérkőzést játszottak a felek, hullámzó teljesítménnyel. Az első félidőben sok volt a mezőnyjáték, kevés helyzet alakult ki a kapuk előtt. A félidő hajrájában a vendégek játszottak veszélyesebben és Köcsének bravúrok is kellettek, hogy megmentse csapatát a góltól. A fordulás után a ZTE volt kezdeményezőbb, de a vendég kapu előtt nem voltak elég határozottak. Több nagy helyzet is kihasználatlanul maradt, az egyiknél a jobb kapufa mentette meg a góltól a vendégeket. Végül a találkozón nem született gól, így egy-egy ponton osztozkodtak a felek.
Koller Zoltán:
Nagyon nehéz mérkőzés volt, ami azt illeti, erre is számítottunk, hiszen felkészültünk a Kelen játékából. Eddig a négy mérkőzésükből hármat megnyertek. Tehát tudtuk, hogy ők egy szervezett és tudatos csapat. Ennek ellenére úgy gondolom, ha a támadó zónában jobb döntéseket hozunk, akkor megnyerhettük volna ezt a mérkőzést. Nyilván az ellenfelünk is szerezhetett volna gólt, hiszen voltak veszélyes szituációk a mi kapunk előterében is. Ettől függetlenül ez egy ki-ki mérkőzés volt. A határozott véleményem, ha megfelelő döntéseket hoztunk volna a kapu előtt, akkor megnyerjük a mérkőzést. Viszont, ha reálisan nézem, akkor talán a döntetlen volt a legigazságosabb eredmény a mai játéknapon.
ZTE FC II.–Kelen SC 0-0 (0-0)
Zalaegerszeg, 100 néző. Jv: Maml.
ZTE FC II.: Köcse – Deme, Dóczi, Király M., Kozári – Milovanovikj (Mulasics), Soltész, Csóka Do. – Baloteli (Györe), Klausz, Németh D. (Balabás). Vezetőedző: Koller Zoltán.
Fotók: Jóna István