2024.10.22., kedd - Előd napja
facebook
Keresés
Fokozott ellenőrzést tart a rendőrség a ZTE-Újpest mérkőzés napján

Fokozott ellenőrzést tart a rendőrség a ZTE-Újpest mérkőzés napján

2024. október 03., 11:11
Tájékoztatást adott ki a rendőrség a találkozóval kapcsolatban.

Mely szerint a ZTE FC labdarúgócsapata 2024. október 6-án 15.30 órától az Újpest FC csapatát fogadja hazai pályán, amely kiemelt mérkőzésnek számít a szezon során, így felhívják mind a hazai, mind pedig a vendégszurkolók figyelmét, hogy a mérkőzésre való beléptetés során kiemelt biztonsági intézkedésekre kell számítaniuk. Kérnek minden szurkolót, hogy a sportlétesítménybe csak olyan tárgyakat hozzanak magukkal, amelyek a sportrendezvény megtekintéséhez feltétlenül szükségesek és a pályarendszabály nem tiltja a bevitelét! Ezen biztonsági protokoll azért kiemelten fontos, hogy minden résztvevő a lehető legnagyobb biztonságban biztathassa a csapatokat a ZTE Arénában.

A mérkőzés napján Zala vármegyében – kiemelten Zalaegerszeg területén és a városba vezető utakon – fokozott rendőri ellenőrzésekre kell számítani. Kérik a Budapest irányából közúton érkező vendégszurkolókat, hogy a ZTE Arénát a Zalacsány – 76. számú főút – Zalaegerszeg, Balatoni út – Stadion utca – Október 6. tér útvonalon közelítsék meg. Annak érdekében, hogy a vendégszurkolók időben és biztonságosan megérkezzenek a mérkőzésre, a 76. számú főút Alsónemesapáti elágazásától a rendőrség segíti a sportlétesítménybe történő bejutást.

A vonattal érkező szurkolókat arról tájékoztatják, hogy a zalaegerszegi vasútállomástól a ZTE Arénáig, majd a mérkőzés végén vissza kizárólag autóbusszal biztosított az utazás. A mérkőzés végén a vendégszurkolók távozását, a forgalom folyamatosságát a rendőrség forgalomirányítással fogja segíteni. A mérkőzéssel kapcsolatos oda- illetve visszautazás zavartalansága érdekében kérik a szurkolók együttműködését.

A ZTE Aréna környezetében útlezárások is lesznek. Az Október 6. tér az Ostoros Károly Csarnok sarkától a Zala Pláza hátsó bejáratáig, továbbá a Stadion utca a Zala Pláza dél-nyugati sarkától az Október 6. térig 2024. október 6-án 13.30 órától zárják le, oda csak a vendégszurkolók hajthatnak be. A lezárás következtében a Zala Pláza északi oldalán található kavicsos parkolót, illetve a Stadion utca – Október 6. tér kereszteződésében lévő betonozott parkolót nem lehet használni.

Fotó: ZTE FC

# Kapcsolódó cikkek