2024.10.22., kedd - Előd napja
facebook
Keresés
Bruchner Máté remekül kezdett a svédországi ifjúsági Eb-n

Bruchner Máté remekül kezdett a svédországi ifjúsági Eb-n

2024. augusztus 07., 10:00
Megkezdődik az MTB Ifjúsági Európa-bajnokság a svédországi Jönköpingben, ahol augusztus 10-ig vetélkednek a fiatalok az Európa-bajnoki címekért. A magyar csapat tagjaként, Bruchner Mátéért is szoríthatunk az egyéni futamban.

A 2024-es UEC - Union Européenne de Cyclisme Ifjúsági Európa-bajnokság első napján a fiúk és a lányok egy rövid, úgymond short race időmérő (TT) kört teljesítettek, ami meghatározza majd a csapatváltó verseny rajtsorrendjét, aminek az ideje beleszámít majd a végső elszámolásba is.

A GreenZone- ZKSE ifjú versenyzője, Bruchner Máté már túl van az időmérő versenyen. Az U15-ös fiúk mezőnyében a 212 indulóból a 112. időeredményt tekerte, mely az első éves fiúk 93 fős mezőnyéből a szenzációs 23. helyet jelentette. Ugyanebben a futamban a másik két első éves magyar fiú, Szilasi Dániel a 29., míg Kovács Béla a 30. helyet érte el.

A verseny a csapatváltókkal folytatódik az Európa-bajnokságon, ahol Máté egy Magyar-Osztrák vegyes csapat tagjaként fog rajthoz állni.

Szöveg: Jóna István

Fotó: GreenZone ZKSE/Facebook