2024.12.05., csütörtök - Vilma napja
facebook
Keresés
Kiállítás és díjátadó – Száznál is több alkotás érkezett a „HELY-SZÍN” pályázatra

Kiállítás és díjátadó – Száznál is több alkotás érkezett a „HELY-SZÍN” pályázatra

2024. december 04., 14:44
Meghirdette idén is a „HELY-SZÍN” című rajz- és fotópályázatot a Zala Vármegyei Kormányhivatal. A tizedik jubileumi évben az általános és középiskolások több mint száz alkotást készítettek. Munkáikból a Mathias Corvinus Collegium zalaegerszegi képzési központjában nyílt kiállítás.

Dr. Sali Zsófia, az intézmény vezetője megköszönte, hogy a rangos esemény helyszínéül az MCC-t választották. Rámutatott, hogy a következő hetekben a képzéseikre járó 300 diák, illetve a közéleti programok felnőtt résztvevői láthatják a tárlatot. A rendezvényt dr. Sifter Rózsa főispán nyitotta meg, aki kiemelte; a kezdeményezéssel a vármegye épített örökségére szeretnék felhívni a diákok figyelmét.

A kormányhivatalunknak önként vállalt feladata - legalábbis már így tekintünk rá, hogy feladatunk -, hogy immár 10 éven keresztül hirdetünk a középiskolásoknak, általános iskolásoknak rajz-, fotó- videópályázatot. Most már elértük azt, hogy a vármegye határait is átlépte ennek a pályázatnak a híre, hiszen az ország több pontjáról is érkeztek pályaművek

- hangsúlyozta dr. Sifter Rózsa, Zala vármegye főispánja.

A szakmai zsűrinek nehéz dolga volt, ugyanis a gyermekek színvonalas és értékes munkákkal jelentkeztek. A zalai városok ikonikus építményei az elmúlt évtizedben nem sokat változtak, a fiatalok azonban évről évre más-más megközelítésből rögzítik a látványt.

Rengeteg újdonság kerül a papírra, a fényképekre, vagy akár a videóra. És jön az új generáció, ők is beleérnek abba a korba, amikor már ezzel is tudnak foglalkozni. Ugyanazokat a témákat, ha nem is homlokegyenesen eltérő, de mindenképpen más szemszögből veszik észre

- fejtette ki Farkas Ferenc Munkácsy Mihály-díjas szobrászművész.

Az ítészek döntése alapján végül négy kategóriában adtak át jutalmakat és különdíjakat. Ezeket a fotókat a Zrínyi Miklós Gimnázium növendéke készítette, aki két kitüntetést vehetett át.

A feladat az volt, hogy a város épületeiről készítsünk fotókat, videókat. A Göcseji Tudásközpontban szerveztek egy tábort, ahol nagyon sok fotót tudtam készíteni és azokat küldtem be. Gyakran sétálok a városban, és amikor megpillantom a méhecskéket, pillangókat, akkor kedvem támadt őket is lefényképezni

- erről már Keményffy-Lengyel Anna Krisztina, a Zrínyi Miklós Gimnázium tanulója beszélt.

A „HELY-SZÍN” című pályázat alkotásai 2025. január 31-ig tekinthetők meg a Dísz téren, az MCC zalaegerszegi képzési központjában.

Szöveg: Kolozsvári Ilona

Fotók: Médiacentrum Zalaegerszeg

x6IBpkZ8Is8
# Kapcsolódó galériák