2024.12.03., kedd - Ferenc napja
facebook
Keresés
Évadzáró a Hevesi Sándor Színházban

Évadzáró a Hevesi Sándor Színházban

2024. június 14., 18:00
Sikeres évadot zárt a Hevesi Sándor Színház. A 2023/24-es szezonban több mint 260 előadással fogadták a nézőket. A hagyományokhoz híven ezúttal is elismerték a kiemelkedő munkát végzők teljesítményét.

A színházat látogatók száma a pandémia előtti adatokat idézi. Több mint 73 ezren vettek részt a nagyszínpadi előadásokon. A közönség az eddigi évekhez hasonlóan, most is színes műsorkínálatot láthatott.

A fenntartók képviseletében, polgármesterként és kultúraszerető emberként is azt minden alkalommal megfogalmazom, mivel a Hevesi Sándor Színház egy népszínház, egy vidéki színház nagyon fontos szerepet kell, hogy betöltsön egyben a polgárok, a kultúraszerető emberek nevelésében is. Ezért a vidám darabok mellett legalább ennyire fontosnak tartom azt, hogy minden esztendőben, minden évadban legyenek olyan komolyabb darabok is, amelyek gondolkodásra késztetnek, amelyek az érzelmeket is kiváltják belőlünk. Ezért nagyon bízom abban, hogy a következő évadban ez a műsorpolitika még inkább jellemző lesz

- közölte Balaicz Zoltán, Zalaegerszeg Megyei Jogú Város polgármestere.

Idén az Indul a bakterház című falusi bohózat nyerte el leginkább a közönség tetszését. A darabban a színház igazgatója, Besenczi Árpád, Jászai-díjas színművész kisfiával közösen szerepelt.

Rengeteg fantasztikus estén vagyunk túl, nekem megadta a jóisten, hogy két darabban három gyerekkel is játszhattam. Ezenkívül szerintem a nézőknek akár az Annie-t, akár a Bakterházat, de a Becsvölgyét, a Tartuffe-t és A három sárkányt mondom akkor mindenkinek beugrik vidám vagy egy-egy jó pillanat. Nekem még egy dologról marad emlékezetes, egy baleset során sajnos elveszítettem a gyűrűs ujjamat, úgyhogy ez nekem mindenképpen egy emlékezetes évad marad

- ismertette Besenczi Árpád, a Hevesi Sándor Színház igazgatója.

A művészek már az új bemutatókkal készülnek, így nosztalgiával gondolnak vissza az elmúlt év eredményes szakmai kihívásaira.

A saját szintemen a Ballépés jobbra volt egy nagy kihívás, ugyanis ott a főszereplőt alakítottam, Yant. Ez egy nagyon izgalmas munka volt, mert ilyen vígjátékot igazából még ekkora szerepben nem játszottam és ez egy izgalmas találkozás volt a nézőkkel

- mondta el D. Varga Ádám színművész.

Az új évad műsortervét úgy állították össze, hogy mindenki megtalálja a neki tetsző előadást. A társulat legfőbb célja a műfaji sokszínűség megtartása. Ennek keretében ősszel a nézők - egyebek mellett - Shakespeare Rómeó és Júlia című tragédiáját, a Nyolc nő című bűnügyi komédiát és az igaz történetre alapuló Életrevalókat is megtekinthetik.

Szöveg: Kiss Alexandra

Fotók: Médiacentrum Zalaegerszeg

TxgH4c3WUwk
# Kapcsolódó galériák