Borikönyv – Kötetbemutató a Deák könyvtárban
A Borikönyv – Jelenetek Péterfy Bori életéből című kiadvány 2022-ben jelent meg. A színész-, illetve énekesnő Tóth Júlia Éva zenei újságírónak mesélt páyafutásáról és magánéletéről. A színes fotókkal és grafikákkal illusztrált képeskönyvet 720 órányi hanganyagból állították össze.
Nagyon viccesen szerkesztettük, kiragadva az izgalmas kalandokat, a színházi és filmszerepeket. Néhány fejezet a zenekarokról, illetve a magánéletemről, a gyermekem születéséről szól. Tehát minden van benne. A harmadik szerzőtársunk, Stark Attila nevű zseniális grafikus, aki nekem az állandó grafikusom. Olyan tárgyat szerettem volna készíteni, amit azok is szívesen lapozgatnak, akik nem szeretnek olvasni. Azt szerettem volna, hogy egy olyan tárgy, album legyen, amit ha valaki kinyit, akkor lehet érezni az én személyiségemet; milyen ember vagyok, milyen művészet érdekel, mi mozgat engem a világban
- hangsúlyozta Péterfy Bori.
A művésszel, aki már többször adott koncertet Zalaegerszegen, Karáth Anita beszélgetett. A magyartanár szerint a könyvben sok olyan történet olvasható, ami akár példaként szolgálhat.
Amellett, hogy „frontnő” több együttesben énekel, színésznőként, illetve magánemberként is magasra tette a lécet. Ahogy az ember a könyvét olvassa, nagyon közel tud kerülni hozzá. Nagyon sok kalandos története van, amiből úgy gondolom, hogy nőként is sok energiát lehet meríteni. Azt láttam, hogy nagyon sok nő foglal helyet a nézőközönség soraiban, ebből azt sejtem, hogy mi nagyon kíváncsi vagyunk a titkaira
- mondta Karáth Anita irodalmár.
Péterfy Bori élettörténetéről szóló könyv kedvelt olvasmánnyá vált, ezért a bibliotéka munkatársai közönségtalálkozót szerveztek.
A közönség a kikölcsönzött kötetekkel is azt jelezte számunkra, hogy szívesen olvassa Bori életrajzát, élettörténetét. Innen jött az ötlet, hogy kíváncsiak vagyunk mi magunk is arra, hogy mik voltak azok a könyvek, olvasmányok, akár versek – hiszen dalszövegeket is ír – amik inspirációt adtak. Ezeket összeadva gondoltuk úgy, hogy elhívjuk hozzánk. Időnként nekünk is meg kell szólítanunk azokat a zenészeket, vagy egyéb előadókat is, akik közérdeklődésre tarthatnak számot. Úgy gondolom, sok fiatal szereti a zenéjét és ezért érdemes megismerni az ő életútját is
- erről már Tóth Renáta, a Deák Ferenc Megyei és Városi Könyvtár igazgatója beszélt.
Szerdán az Értékadó lélekhangok című rendezvényen Bubits Tündével találkozhatnak az érdeklődők. Február 12-én dél-amerikai kalandozásokkal folytatják a Kultúrák Találkozása nevű programsorozatot. A hónap végén Bősze Ádám zenetörténész látogat el az intézménybe.
Szöveg: Kolozsvári Ilona
Fotók: Médiacentrum Zalaegerszeg