2024.12.03., kedd - Ferenc napja
facebook
Keresés
ZegaSztár – színvonalas produkciók az elődöntőn

ZegaSztár – színvonalas produkciók az elődöntőn

2023. november 20., 16:00
Megrendezték a ZegaSztár elődöntőjét a Keresztury Dezső Városi Művelődési Központban. A város önkormányzata és a Zalaegerszegi Televízió idén a kilencedik összművészeti tehetségkutató versenyt hirdette meg. Felhívásukra az általános- és középiskolások 60 produkcióval és 8 képzőművészeti alkotással jelentkeztek.

A fellépőket háromtagú zsűri értékelte, köztük Besenczi Árpád, aki sérülése ellenére sem mondta vissza a felkérést.

Én ezt elvállaltam. Jönni tudok, menni tudok, gondolkodni tudok, látni tudok, természetesen megcsinálom. Ez a szerencsétlen baleset nem jött jókor, de már megtörtént, nem tudok mit csinálni.

- mondta el Besenczi Árpád.  

A fiatalok népzene, néptánc, modern- és társastánc, komolyzene és könnyűzene, illetve vers- és prózamondás kategóriákban léptek színpadra.

Nekem egy kicsit szomorúság volt, hogy kevés volt a prózamondás és a vers, de ugyanakkor azok színvonalasok voltak. A többi kategóriák - a moderntánc csoportok és a néptánc, és a népdal - is magas színvonalú produkciókat hozott. Látszik, hogy felkészültek és fel vannak készítve a gyerekek. A legfontosabb az, hogy örömmel csinálják és kimernek állni a közönség elé.

- emelte ki a Hevesi Sándor Színház igazgatója.  

A Zalai Táncegyüttes negyven táncosa az utánpótlás csoport koreográfiájával, illetve 5 szólóval készült. Többek között erdélyi legényes táncokat, Galga menti verbunkot és sárközi ugróst mutattak be.

A gyerekeknek ez egy nagyon fontos lehetőség és egy különleges alkalom, hiszen tévében nem sokszor szerepelhetnek néptánccal. Sok színpadi előadásunk, színpadi műsorunk van, a tévé nyilván más, máshogy kell egy kicsit talán táncolni is.

- fejtette ki Kósa Ruben, Zalai Táncegyüttes művészeti vezetője.  

A Zalaegerszegi Televízió valamennyi, tehát mind az 55 produkciót rögzítette. A döntőre december 9-én szombaton, a Hevesi Sándor Színházban kerül sor.

Az már élőadás formájában kerül a nézők elé, hiszen ott az előadás folyamán fognak a nézők szavazni a ZegaSztárról. Ezt a produkciót úgy találtuk ki annak idején, hogy nem a zsűri dönt a győztesekről, illetve a ZegaSztárról, hanem a közönségszavazatok alapján hírdetünk győztest.  

- erről már Miklós András, Zalaegerszegi Televízió stúdióvezetője beszélt.  

Az elődöntőn viszont az ítészek döntöttek: minden kategóriában az általuk legjobbnak ítélt 3-3 produkció vehet részt a gálán. A közönség voksaival azonban 1-1 fellépő továbbjuthat és indulhat a ZegaSztár címért.   

Szöveg: Kolozsvári Ilona

Fotók: Médiacentrum Zalaegerszeg 

26slETcAS2Y
# Kapcsolódó galériák
# Kapcsolódó cikkek