Zalaegerszegiek állhattak a Budapest-Bamako rali dobogójának harmadik fokára

A Budapest-Bamako nem titkoltan veszélyes, minimál asszitenciás kaland és tájékozódási verseny, ahol csak az biztos, hogy minden bizonytalan. Nincsenek mentőhelikopterek, begyűjtő teherautók, idegenvezetők, vagy tolmácsok. Mindenki csak saját magára számíthat, szerencséjére, felkészültségére és talpraesettségére. Süle Kincsőnek, Süle Krisztiánnak és Simon Péternek mindháromból kijutott, így a kiváló harmadik helyen értek célba.

Süle Krisztián: Hogy honnét jött? Egyik barátom fertőzött meg bennünket ezelőtt 7-8 évvel ezzel a nem kifejezetten terepralival. GPS-es pontkereséses terepjárós versenynek mondhatnánk inkább, melyben az első futam után örök a szerelem. És ezzel nem csak én vagyok így, hanem a családom és a baráti társaságom is. Pétert is így sikerült megfertőzni. Elmeséltem élményeimet, és így jött az ötlet, hogy menjünk el erre a versenyre, próbáljuk ki magunkat a Budapest-Bamakon. Számomra nem ez volt az első alkalom. Én már voltam Bamako ralin, ám akkor egy technikai hiba miatt fel kellett adnunk a versenyt. De voltam már Marokkóban, illetve Tunéziában is hasonló versenyen, ahol sikerült eredményt elérni.

Péter, mit szól egy ilyen ötlethez egy barát? Nehéz volt rábeszélni?

Simon Péter: Nagyon örül a lehetőségnek, és köszöni. Az autó, amivel mentünk a Krisztiánéké, úgyhogy én egy kicsit potyautas voltam, ha úgy tetszik. Nyilván van előzménye a dolognak, nem kevésszer beszélünk róla. Krisztián és más barátok élményeit is hallottam. Pár éve járunk Krisztiánnal, illetve Kincsővel, hol kettesben, hol hármasban hazai és környező országbeli futamokra, ahol azért némi tapasztalatot szerzett az ember, így el tudta képzelni, hogy mekkora kaland is lehet a Budapest-Bamako rali. Ez a cirka három hét, amíg az ember távol van, az egy egészen más élmény.

Süle Krisztián: Egész konkrétan egy másik kontinens, és egy másik világ, egészen más élményekkel és tapasztalásokkal, amik talán életre szólóak. Egy olyan részébe tekinthetünk bele Afrikának - és talán ez a legnagyobb értéke és élménye az egésznek -, amit egyébként egy úgymond sima utazó nem tapasztal meg. Napokat mentünk a szavannán és a Szaharában is, ahol találkoztunk a valódi élettel, amiben ott az emberek élnek. Megtapasztaltuk azt a valóságot, ami nagyon messze van a mi európai valóságunktól.

Mindenhová vezetett út?

Simon Péter: Kivételes volt, amikor volt út. Keréknyom az, amit ők útnak hívnak, és azt is kevés gépjármű használja. Jellemzően csacsi vontatta kis fogatokkal közlekednek.

Voltak nehézségek, buktatók a 16 napos túra során? Felmerült ezúttal, hogy nem tudják folytatni a versenyt?

Simon Péter: Azt kell mondanom, hogy szerencsénk volt. Minket igazából a nagyon komoly technikai problémák elkerültek, az autó nagyon jó szolgálatot tett, és egész végig kiszolgált bennünket. Hazajött lábon az autó, tehát tizennyolcezer kilométert ment, nagy részét Afrikában. Egészségügyi problémánk sem volt szerencsére, vagyis nagyon szerencsésnek mondhatjuk magunknak. Nyilván nem mindenki volt ezzel így. Ezúttal is akadtak technikai problémák, és sajnos minden évben történik tragédia vagy tragédia közeli esemény a ralin. Ez idén sem volt másként. Volt egy kígyómarásos eset, de hála Isten túlélte a fiatalember a kobratámadást.

Vagyis korántsem veszélytelen egy ilyen túra, mondhatjuk nyugodtan. Amikor útnak indultak, kitűzték maguk elé, hogy hányadik helyen szeretnének célba érni?

Süle Krisztián: Mi úgy indultunk el, hogy megnyerjük. Csak úgy állunk rajthoz egy versenyen, hogy megnyerjük, mert anélkül nem érdemes versenyezni. Ezúttal is ez volt a cél. Úgy gondoltuk, hogyha az első tízben végzünk, akkor elégedettek lehetünk az első Bamako-s versenyünkön. Ehhez képest a dobogós hely nagyon- nagyon jó eredmény, én úgy gondolom.

Lesz folytatás? Újrázás?

Süle Krisztián: Ha elmegy valaki Afrikába, vagy úgy jön haza, hogy soha többet nem szeretne Afrikába menni, vagy úgy, hogy mikor mehet újra vissza. Azt hiszem, mi az utóbbiak vagyunk. Konkrét nevezésünk egyelőre nincs, de várólistán vagyunk már a következő Bamako ralira, úgyhogy a jövő el fogja dönteni, hogy mikor tudunk menni.

Mi volt a legnagyobb élmény az út alatt? Tudom, hogy ezt nagyon nehéz meghatározni, hiszen összességében örök emlék és élmény a Budapest-Bamako, de van esetleg valami, ami kitűnt ebből a tizenhat napból?

Simon Péter: Nagyon egyedi Afrika. Egy egészen más világról beszélünk, ami mindenkinek mond és ad valamit. Én már egy hónapja próbálom megfejteni, hogy nekem ezúttal mit adott Afrika. Ez mindig nagyon személyes. Jó volt látni, hogy létezik egy egészen más világ, egészen más körülmények, amikről nagyon hosszasan lehetne beszélni. Megtapasztaltuk, hogy ha kilépünk a saját életünkből 21 napra, az is ugyanott tud folytatódni. A napi rutint, amiben itt élünk, meg lehet szakítani, és talán érdemes is megszakítani, önmagunkat egy kicsit feltölteni ilyen élményekkel, ha erre van módja és lehetősége az embernek. Lehet, hogy nem éppen egy Budapest-Bamako ralinak kell ennek lennie, hiszen nem mindenki szeretne autóval zötykölődni két héten keresztül, sátorban aludni, és nem fürdeni három-négy napig, vagy zacskós levest enni a sivatag közepén. De próbáljunk meg magunknak szakítani időt, és ebből a valóságból egy picit kiszakadni!

És amikor visszatér az ember saját valóságába egy ilyen helyről, akkor átértékeli azt, ami neki itt megadatott?

Simon Péter: Én csak saját magamról tudok beszélni. Sokan azt mondják, hogy igen. Én sajnos nagyon gyorsan visszazökkentem a valóságba, de adott egyfajta nyugalmat nekem. Most már tudom, hogy mik azok a dolgok az életben, amik valóban fontosak, és látom, hogy vannak olyanok, amiken nagyon kár rágódni, mert azok alapvetően csak az itteni, helyi problémáink.

Krisztiánnak azért is lehetett különleges ez a mostani túra, merthogy saját lánya is vele utazott. Született egy újabb családi kapocs?

Süle Krisztián: Egy családi kapocs igen, és egy plusz nagy izgalom és teher rám nézve. Nagyon sok kérdést kaptam, hogy el mered vinni oda a lányodat? El mertem vinni, és ő is akart jönni, és nagyon-nagyon jól viselte.

Ez volt Kincső születésnapi ajándéka, ha jól tudom.

Süle Krisztián: Születésnapi ajándék volt, igen. Annak is nagyon örült, hogy a születésnapjára kapja, és hogy eljöhetett. Úgy gondolom, hogy jól érezte magát, és nagyon büszke rá, hogy ezt meg tudtuk tenni, és végig tudtuk csinálni, az meg, hogy eredménnyel, már csak hab a tortán. Visszatérve, hogy mit ad ez a túra hazatérve? Apró dolgok. Lehet inni a csapból, vagy lehet a csapból folyó vízzel fogat mosni. Hogy van a hűtőben étel, és nem kell keresni valamit. Igen, ezek nekünk természetesek, de nagyon sok helyen nem természetes.

Szöveg: Frauenhoffer Márta
Fotók: Simon&Süle Off Road Team