Választás 2024 – Bemutatta programját az EZE
Sok idős ember él Landorhegyen, akiknek szeretnék segíteni. Mindenkit szeretnék támogatni, akinek erre szüksége van, hogy jobban érezzék magukat a lakóhelyükön.
- mondta Durgó Tibor, az Együtt Zalaegerszegért Egyesület képviselőjelöltje.
Nászta Katalin megválasztása esetén a 7. számú választókörzetben élők gondjain segítene.
Nagyon megtisztelő számomra, hogy felkértek képviselőnek Landorhegyen, ahol nagyon sokáig laktunk a férjemmel. Gondolkoztam azon, hogy mit kellene nekem tennem, és eszembe jutott, hogy nem nekem kell kitalálni, hanem azoknak az embereknek, akik itt élnek. Én őket fogom megkeresni, és tőlük fogom megkérdezni, hogy mit szeretnének. És én fogom képviselni az érdekeiket, amennyiben sikerül engem megválasztani
- erről már Nászta Katalin, az EZE képviselőjelöltje beszélt.
Az 1998-ban alapított, pártoktól független civil szervezet 26 éve vesz részt a közösség életében. Elképzeléseik szerint a zalaegerszegi közgyűlésben támogatnák a város gazdasági fejlődését szolgáló beruházásokat. Emellett többletforrást biztosítanának egyebek mellett a kultúra, a sport, az egészségügy, a vallási élet és a környezetvédelem területén tevékenykedő civileknek.
Szöveg: Kolozsvári Ilona
Fotó: Médiacentrum Zalaegerszeg