Választás 2024. – Az Együtt Zalaegerszegért Egyesület is indít jelölteket
Színes csapatot igyekeztünk összeállítani, férfiakat, hölgyeket egyaránt. Célunk, hogy minél színesebben mutathassuk be a különböző körzetekben a várost. Függetlenek vagyunk, csak Zalaegerszegért küzdünk
- mondta Major Zsolt, az Együtt Zalaegerszegért Egyesület elnöke.
A szükséges aláírásokat már összegyűjtötték, a Választási Bizottság pedig jóváhagyta a jelöléseket. A 3. egyéni választókerületben Selyem-Tóth Sándor szeretne mandátumhoz jutni.
Nagyon segítőkész volt a város lakossága, akiket megkerestünk. A tapasztalataink pozitívak voltak. Húsz évig dolgoztam önkormányzati területen, a városnál és a megyénél is, ezért úgy érzem, a csapatnak olyan ember kell, aki átlátja a problémákat
- erről már Selyem-Tóth Sándor, az egyesület alelnöke beszélt.
A 2024-es voksoláson nem állítanak polgármesterjelöltet, ugyanis - mint fogalmaztak-, a jelenlegi városvezető, Balaicz Zoltán eddigi tevékenységével nagyobb részben elégedettek.
Szöveg: Kolozsvári Ilona
Fotók: Médiacentrum Zalaegerszeg