2024.10.22., kedd - Előd napja
facebook
Keresés
Utolsó elnökségi ülés

Utolsó elnökségi ülés

2024. augusztus 29., 08:42
Választásra készül a Zala Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara.

A tisztújítás folyamata júliusban kezdődött, és október 7-én ér véget. A még funkcióban lévő elnökség augusztus 27-én tartotta utolsó gyűlését.

A testület rendszerint évente négyszer ülésezik, ám idén további két alkalom is szükségessé vált. Ilyenkor az elnök rendszeresen beszámol a kamarai szervezet működéséről, a gazdasági, szakképzési, ügyfélszolgálati és gazdaságfejlesztési eredményekről, valamint a további tennivalókról.

Minden elnökségi ülésen érintjük az aktuális gazdaságpolitikai kérdéseket, és természetesen a saját magunk munkáját is értékeljük, hogy egy adott időszakban – legyen az egy fél év vagy egy ciklus akár, vagy egy adott év – milyen munkát végeztünk. Tagozatonként, térségenként, itt a térségi elnökségekre, a térségi irodákra vonatkozóan, s mit tudtunk elérni az elmúlt időszakban. Itt ez most nagyon érdekes lesz, mert egy egész ciklusról beszélhetünk: mit tudtunk elérni a vállalkozások érdekében, hiszen az elmúlt négy évben több és rendkívüli olyan esemény történt, vagy olyan helyzet alakult ki, ami a vállalkozásokat nem pozitív értelemben érintette

– mondta Kovács Dezső elnök.

A mostani elnökségi ülésen az első hét hónap gazdálkodása mellett, a kamarai választás volt a fő téma.

Úgy értékelem, hogy jól sikerült felkészülnünk a választás menetére, igyekszünk csapatot építeni, szükséges is, hiszen a négy évvel ezelőtt megválasztott elnökségi tagok, akik tagozati vagy térségi elnökök, alelnökök, ő közülük többen jelezték, hogy koruknál fogva nem kívánnak több feladatot vállalni aktívan, nem kívánnak a következő ciklus elnökségi munkájában részt venni, ennél az oknál fogva is szükség volt egy, szükség van egy megújulásra. Ezt igyekeztünk előkészíteni, és azt gondolom, hogy a munkát elvégeztük, tiszta lelkiismerettel állunk a választások elé 

– fogalmazott Kovács Dezső.

Szeptember másodikával kezdődnek a szakmai tagozati-, az azt követő héten pedig a térségi küldöttgyűlések és választások. A kamarai tisztújítást október 7-én tartják.

Az elmúlt választási ciklus, illetve küldöttgyűlés tapasztalatai alapján a vállalkozókat érdekli, hogy mi történik a kamarában – mivel önkéntes tagjainkról van szó és ez is beszédes, maga a megfogalmazás is – tehát őket érdekli a kamarai élet, érdekli a gazdasági környezet, és szeretnének erre hatással lenni, tehát arra számítunk, hogy élénk lesz az érdeklődé

- tette hozzá Kovács Dezső.

A 40 fős küldöttgyűlésben 14 tag az ipari, 10 a kereskedelmi, 9 a szolgáltatói, 7 fő pedig a kézműipari tagozatot képviseli.

Szöveg: Buza Beáta 

Fotók: Médiacentrum Zalaegerszeg

arn0AwBMYcQ
# Kapcsolódó galériák