2024.10.22., kedd - Előd napja
facebook
Keresés
Új kerítés épült a Ságodi köztemetőnél

Új kerítés épült a Ságodi köztemetőnél

2024. július 17., 16:20
Régóta várt fejlesztés.

A városrészben élők régi igénye volt, hogy a vadak és a virágtolvajok ellen, valamint a rendezettség érdekében ezen a módon védjék a sírkertet. Ezt most minőségi, 3 dimenziós kivitelben, közel 7 millió forintos önkormányzati forrásból valósították meg. Az elmúlt évtizedekben sok bosszúságot okoztak a gyászolóknak a temetőn átgázoló vadak, és a koszorúkat, virágokat eltulajdonító emberek. A ságodiak a fejlesztéstől azt remélik, hogy ezzel a problémák megoldódnak.

Németh Gábor önkormányzati képviselő elmondta:

Ma a temető már több évtizedes, tehát nagyon fontos, hogy a biztonságát és a rendezettségét meg tudjuk tartani, és azt gondoljuk, hogy ebben nagyon fontos, hogy ez meg tudott épülni nagyjából az év elején. Fontos, hogy egy helyi vállalkozóval tudtunk dolgozni.

A kivitelezési munkálatok során a lehető legmagasabb műszaki tartalmat sikerült megvalósítani. Ez vonatkozik a létesítmény magasságára és a betonlábazatra is.

Viziné Pankasz Szilvia beruházási szakreferens kiemelte:

A kerítés teljesen újonnan épült, 343 méter hosszban készült, 3D elemekkel, zöld színben porszórt felülettel, egy kiskaput és két nagykaput kapott a közlekedés miatt. Ezek zárral ellátottak, mert a temető biztonsága a legfontosabb.

A kivitelezést egy zalaegerszegi cég, a CSER-KES HOME Kft. végezte. A tervek szerint a fejlesztés folytatódik. Legközelebb a bejárat és a ravatalozó mellett közlekedőket alakítanak ki.  A kapuk egyelőre nyitva lesznek, később dönthetnek az időszakos zárásról is – hangzott el a tájékoztatón. 

Szöveg: Szigeti Éva

Fotók: Médiacentrum Zalaegerszeg

mpFVYyb-dCI
# Kapcsolódó galériák