Tanévnyitót tartottak a PE Zalaegerszegi Egyetemi Központjában
A Pannon Egyetem rektorhelyettese elismerően szólt a zalaegerszegi központ munkájáról. Mint fogalmazott, az intézmény kulcsfontosságú szerepet tölt be a Pannon Egyetem életében.
Elsődleges feladatuk, hogy a régióban az iparvállalatok, vállalkozások, gazdasági élet szereplői számára a megfelelő tudással, ismeretekkel felvértezett munkaerőt biztosítsanak.
- fejtette ki dr. Abonyi János.
A hallgatók létszáma meghaladja az ötszázat, közülük idén rekordszámú, 240 fiatal kezdi meg tanulmányait.
Nagyon várjuk az elsősöket, akik már túl vannak a gólyatáboron és a regisztrációs héten. Rengeteg programot szerveztünk nekik. A tanév újdonsága, hogy valamennyit szakon bevezetjük a mentorrendszert. Igyekszünk támogatni a fiatalokat, hogy az erősségeiket jobban ki tudják bontakoztatni, illetve hogyha lemaradnak egy-egy tárgyból, akkor is tudunk segítséget nyújtani a részükre.
- mondta el honlapunknak dr. Palányi Ildikó, a PE Zalaegerszegi Egyetemi Központ megbízott főigazgatója.
A magasszínvonalú felsőoktatás emeli a vármegyeszékhely rangját, ugyanakkor nagy szükség van a jól képzett szakemberekre. Erről már Balaicz Zoltán, Zalaegerszeg polgármestere beszélt.
A helyi gazdasági szereplők, a különböző egészségügyi, kulturális és önkormányzati intézmények, a teljes intézményhálózat, de különösen a vállalatok fontosnak tartják azt, hogy legyen olyan megfelelő bázis, egy olyan minőségi közgazdász, mérnök, informatikusképzés, amely biztosítja a szakember utánpótlást. Emellett az oktatás, valamint a kutatásfejlesztés és az innováció szempontjából is fontos, hogy egy erős egyetemmel rendelkezzünk. Ehhez most minden lehetőség adva van.
- fűzte hozzá a városvezető.
Az esküt tett gólyákat egyetemi polgárrá fogadták. A hagyományok szerint a parkban elültették az elsőévesek fáját. A csemete az összetartozást és az egyetemhez való kötődést jelképezi és segíti a Zöld Kampusz fenntarthatósági törekvéseit.
Fotók: Médiacentrum Zalaegerszeg